Jön a kilencosztályos általános iskola

Jön a kilencosztályos előiskola, Balog Zoltán 800 új gyógypedagógussal is számol.

MTI
2017. 03. 03. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarosan bevezethetik a kilencosztályos általános iskolát, legalábbis kormányzati döntés született arról az oktatási forma tervezéséről – jelentette be Balog Zoltán pénteken egy Székesfehérváron megrendezett szakmai konferencián.

Az emberi erőforrások minisztere szerint a kilencosztályos általános egyfajta preschool, előiskola lenne, és azért hasznos, mert egyfajta hidat jelent az elemi és a gimnáziumi képzés között, a gyerekek számára pedig az átmenet a legnagyobb kihívás, és itt sok „képesség elveszik”.

A tervek között speciális tanulmányi program van, de arról még viták zajlanak, hogy négyéves óvoda, ötéves alsó tagozat vagy 3+3+3 éves általános iskola lenne-e a jó megoldás – tette hozzá.

Balog azt is bejelentette, az idei központi költségvetésben 3,8 milliárd forint van arra, hogy 800 új gyógypedagógust és pedagógiai szakszolgálatban dolgozó embert tudjanak foglalkoztatni.

A tárcavezető szerint hamarosan a gyógypedagógia szakon tanulók is részesülhetnek a Klebelsberg-ösztöndíjprogramból, és már az első félévtől akár nettó 75 ezer forintot kaphatnak.

Az újabb bejelentés ismét megmutatja, miért kudarcos a kormány oktatáspolitikája: először döntenek, utána kérdeznek – írta közleményben az LMP. Hozzátették: a kormány ismét előhúzta a kalapból az alapképzés bővítését, a javaslat korábban is napirenden volt már, de most állítólag döntött is róla a kormány. Semmilyen további részlet nem ismert, viszont úgy ígérnek „komoly társadalmi vitát” a bevezetés előtt, hogy a fő kérdés már eldőlt – közölték. Az LMP szerint újra erőből hoznak döntést felülről, ismét kihagyva az oktatás szereplőit.

„Az oktatáspolitika csődbe jutott, soha ilyen rosszul nem teljesítettek a magyar diákok. A csődbe a Fidesz–KDNP-kormány vezette az iskolarendszert. Nyilvánvaló, hogy aki a csődöt előidézte, nem tudja megoldani azt. Már csak azért sem, mert ismét bebizonyították, hogy a módszereken nem változtattak. Először döntenek, utána kérdeznek. A felkészülés nélküli látványreformok az oktatási rendszer legnagyobb kerékkötői” – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.