Juhász fütyül a rendőrségi tilalomra

Az Együtt szimpatizánsai akkor is sípolni fognak Orbán beszéde alatt, ha a rendőrségnek ez nem tetszik.

MNO
2017. 03. 09. 19:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Síposztással tiltakozna az Együtt március 15-én Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt, a rendőrség azonban gyorsan lépett: határozatban tiltotta meg Juhász Péter pártelnöknek, hogy az akció előtt két helyszínen sípot oszthasson a Rákóczi úton és a Kálvin téri metróaluljáró közelében.

A határozat törvénytelen, kizárólag akkor tiltható be gyülekezés, ha az a közlekedést vagy a népképviseleti szervek működését akadályozza – reagált a tilalomra Facebook-oldalán az Együtt elnöke, aki mindenkit részvételre buzdít, a tiltakozók hangja így talán eljuthat Orbán Viktorig.

A rendőrség arra hivatkozva tiltotta be az egyébként bejelentett akciót, hogy a Honvédelmi Minisztérium március 13–16. között az Astoria és a Kálvin tér teljes területét használhatja az állami ünnepségek szervezéséhez és lebonyolításához. Bár azt a hatóság is elismeri, hogy az Együtt nem a már lefoglalt területeken szeretne akciózni, csak azok határán, de a sípos akcióval szerinte megzavarnák „Magyarország Miniszterelnökének” (sic!) beszédét és a nemzet méltóságát. Márpedig a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása az alaptörvény IX. cikkének 5. bekezdése szerint „nem irányulhat a magyar nemzet méltóságának a megsértésére.”

Juhász ugyanakkor emlékeztet arra, gyülekezést csak akkor lehet betiltani, ha az akadályozza a közlekedést vagy a népképviseleti szervek munkáját – a sípos akcióra pedig egyik helyzet sem érvényes.

Az Együtt elnöke idézi a Kúria gyülekezési jogról szóló elemzését is: eszerint az előzetes tiltás olyan ultima ratio jellegű korlátozás, amely teljes egészében megakadályozza a gyülekezési alapjog érvényesülését – ennél még egy demonstráció későbbi oszlatása is enyhébb korlátozásnak számít.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.