Kapcsolati erőszak: 1,16 milliárdot fordítanak a krízisközpontokra

Első lépésként összegyűjtik az összes jó gyakorlatot a „terepről”.

MTI
2017. 03. 28. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár közölte: a projekt első lépéseként összegyűjtik az összes jó gyakorlatot a „terepről”, majd ezeket a nemzetközi sztenderdek alapján egységesítik. Olyan szakmai protokollokat dolgoznak ki, amelyek segítik a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozó szakemberek munkáját – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: ezen a téren már „mindenki startra kész”, az előkészítés már el is kezdődött.

A forrás egy részét az érintett területeken dolgozók képzésére, továbbképzésére fordítják: a gyermekvédelmi jelzőrendszer ötezer tagját, továbbá 250 pedagógust és 250 önkéntest készítenek fel arra, hogy felismerjék a kapcsolati erőszak jeleit – illetve az azt megelőző állapotokat –, az érintetteket segítséghez tudják juttatni, valamint megfelelően viszonyuljanak az áldozatokhoz. Ezenfelül a most is a rendszerben – például telefonos segélyszolgálatnál – dolgozó szakembereket is továbbképzik – tette hozzá.

A fejlesztési forrás kedvezményezettje a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., amely közvetítőként, szervezőként vesz részt a projektben. A szervezeten keresztül jut el a forrás teljes egésze azokhoz a szakemberekhez, akik jelenleg is már a kríziskezelés területén dolgoznak, legyen szó a kapcsolati erőszak vagy például az emberkereskedelem áldozatainak segítéséről – ismertette az államtitkár. Ez a szervezet közvetít a kríziskezelő szolgálatok fejlesztésében is, vagyis egyebek mellett a krízisközpontok, a titkos menedékház – amely a közvetlen életveszély elől menekülő áldozatokat fogadja – és az úgynevezett félutas házak fejlesztésében (ezekkel az áldozatok újrakezdését segítik, támogatott lakhatás formájában).

Novák Katalin kitért arra, hogy a Családbarát Ország üzemelteti jelenleg is az ingyenesen hívható Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, amely a 06/80-20-55-20-as telefonszámon működik napi 24 órában. Ennek az informatikai fejlesztése is megvalósul a projekt keretében, hogy jobb legyen az elérhetősége, például hogy az érintettek mobiltelefonos alkalmazáson keresztül is elérjék a szükséges információkat.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a fejlesztési konstrukciót az érintett szakmai és civil szervezetekkel egyetértésben, azokat bevonva dolgozták ki. A projekt célja a meglévő rendszer fejlesztése, vagyis hogy a területen most is dolgozó szervezetek és szakemberek kapják a legtöbb támogatást.

Ennek és egy másik, Biztos menedék elnevezésű projektnek a nyomán az elkövetkező négy évben a kormány fejlesztési forrásokból 2,8 milliárd forintot fordít a kapcsolati erőszak elleni fellépésre – emelte ki.

A korábbi eredmények közé sorolta, hogy önálló büntetőjogi tényállássá vált a kapcsolati erőszak, hogy 2016-ban a másfélszeresére emelték a krízisközpontok támogatását, a titkos menedékházét pedig a kétszeresére, továbbá két új félutas házat és egy krízisközpontot nyitottak meg. Soha ennyi forrás nem állt rendelkezésre erre a célra – összegzett Novák Katalin.

Elmondása szerint az anyagi elköteleződés is jelzi, hogy a kormány szeretne minél hatékonyabban fellépni a kapcsolati erőszakkal szemben. A forrásokkal, a szakmai és civil szervezetekkel való együttműködéssel ahhoz kívánnak hozzájárulni, hogy „az áldozatok minél inkább tudják, érezzék, hogy érdemi segítséget tudnak kapni”, és azt valóban meg is kapják – húzta alá. A kormány emellett nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.