Kiakadt és visszavágott a külügy

Nem alapvető emberi jog, hogy tömegek „végigmasíroznak” biztonságos országokon – szögezték le.

MTI
2017. 03. 04. 14:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai külügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében Magyarországgal kapcsolatban a legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését nevezte. A korrupciót is a problémák között említették.

A külügyi tárca – az MTI-nek küldött – reagálásában az áll, szemben az amerikai külügyminisztérium régi demokrata érzelmű apparátusával, a magyar kormány az illegális bevándorlással kapcsolatban egyetért Donald Trump elnökkel, a magyar emberek biztonságát tartja a legfontosabbnak.

Hangsúlyozták, hogy egy illegális bevándorlót sem engednek be Magyarországra, amíg a kérelmét el nem bírálják.

Mint írták, objektív tények mutatják, hogy a minden konkrétumot nélkülöző korrupciós vádak alaptalanok, hiszen a magyar gazdaság évek óta erősödik, a bérek nőnek, az államadósság csökken, a költségvetési hiány pedig 3 százalék alatt van.

A magyar emberek egymás után kétszer nagy többséggel szavaztak bizalmat az Orbán-kormánynak, az illegális bevándorlásra pedig 3,3 millió ember mondott nemet demokratikus népszavazáson. A magyar emberek döntéseit mindenkinek tiszteletben kell tartania – tették hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.