Már biztosan Majtényi László lesz Áder János kihívója

A minimálisan szükségesnél több, 43 képviselő támogatja az ORTT egykori elnökét.

MTI
2017. 03. 06. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Párbeszéd társelnöke azt mondta, pártja a legmesszebb menőkig támogatja Majtényi Lászlót, mert a jelölt már korábban is bizonyította, hogy maximálisan kiáll a korrupció felszámolása, a demokrácia és a jogállamiság mellett. Szabó Tímea hozzátette, talán még ennél is fontosabb, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnökének programjában szerepel a szegénység és az egyenlőtlenségek felszámolása, a jólét megteremtése.

Majtényi László, miután megköszönte a támogatást, nagy örömnek nevezte, hogy elnöki programja olyan pártokat hozott össze, amelyek máskor sok témában vitában állnak egymással.

Programjából részleteket ismertetve azt mondta, a 21. században az emberi civilizáció eljutott egy olyan fokra, amikor ideje leszámolni „bizonyos önzésekkel, kicsinyességekkel”. Le kell számolni azokkal az önzésekkel, amelyeket a hatalmon lévők táplálnak a hatalom nélküliekkel, a gazdagok a vagyontalanokkal, az egészségesek a betegekkel, a ma élők az eljövendő nemzedékekkel, valamint a férfiak a nőkkel szemben – fogalmazott.

Nem a mások óhaját, hanem saját meggyőződésemet követem – jelentette ki Majtényi László, az ellenzéki pártok által támogatott államfőjelölt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, amit válaszul küldött Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kérdéseire. Majtényi László válaszában azt írta, az Eötvös Károly Intézet hat év alatt nem 145 millió forintot, hanem 57 és fél millió forintot kapott Soros Györgyhöz köthető forrásból. Hozzátette, hogy az elnökválasztási kampányának költségei eddig „nulla forintot tettek ki, miközben többen, köztük ismeretlenek, felajánlottak támogatást”, ám ezeket elhárította. A kampány „nulla forintos is marad” – emelte ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.