Már megint közpénzt kap egy kormányközeli alapítvány

26 milliárd forint támogatást kapott a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez köthető alapítvány.

MNO
2017. 03. 18. 14:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen 26 milliárd forintot költ a kormány az Erzsébet-táborok fejlesztésére 2019-ig – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A kormányhatározat szerint még idén egymilliárd forintot költenének a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor fejlesztésére – írja az állami hírügynökség. Ez az összeg jövőre 8,55 milliárdra, míg 2019-ben pedig mintegy 16,5 milliárdra nőne – tették hozzá. A támogatást a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, mint a táborhelyek tulajdonosa, kaphatja.

Ez az alapítvány a kormánypárttal remek kapcsolatot ápoló Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez köthető. A Magyar Narancs cikke szerint az alapítvány vezetője például az a Kothenz János, aki 2014-ben a Fidesz–KDNP és a L.É.T. Egyesület közös jelöltjeként próbálta legyőzni a szocialista Botka Lászlót az önkormányzati választáson. Főnökéről, Kiss-Rigó László megyés püspökről köztudott, hogy bejáratos Orbán Viktorhoz. Rajong a fociért is, külön helyet tartanak fenn neki a felcsúti Pancho Aréna VIP-páholyában. A két szóban forgó, összesen 17,5 milliárdot érő ingatlant egyébként ingyen adta át az állam az alapítványnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.