Milliárdos támogatást küld a kormány a Közel-Keletre

Egy iraki város újjáépítését és a szír keresztény egyházakat is százmilliókkal támogatja a magyar kormány.

MN
2017. 03. 27. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azonnali hatállyal milliárdos támogatást küld a magyar kormány a közel-keleti keresztény családoknak, valamint más üldözött vallási és nemzeti kisebbségeknek, ezzel segítve „ezen közösségek helyben maradását”. A forrásokat a nemzetgazdasági tárca és az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja, a határozatot Orbán Viktor szignózta – derül ki a hétfői Magyar Közlönyből.

A kormányhatározat szerint 580 millió forintot küldenek a részben keresztények lakta iraki város, Telskuf újjáépítésére.A korábban 12 ezres lakosságú településen hatalmas károkat okoztak az Iszlám Állam és a NATO-szövetséges pesmerga katonák összecsapásai.

A kormány emellett 310 millió forinttal támogatja az Antióchiai Szír Katolikus Patriarchátus libanoni karitatív munkáját, és 310 milliót ad az Antióchiai Szír Ortodox Egyháznak is.

A szír katolikusok vezetője egyébként még januárban, Orbán Viktor meghívására látogatott Magyarországra, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadásában „egyházának súlyos helyzetéről és a közel-keleti keresztények szenvedéseiről” beszélt.

A mostani támogatás nagyobb összegű, mint amekkora büdzsével tavaly szeptemberben megalakult az Emmin belül működő, az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárság – a tízfős apparátus felállítása ugyanis 930 millió forintba került. 

Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára korábban is beszélt arról, hogy Magyarország idővel a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává válik majd.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.