A konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Az orbáni állam ellensége címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy a CEU nemzetközi szinten az egyik legtekintélyesebb magyar egyetem, de Orbán Viktor kormányfő szerint van egy „nagy bökkenő”, mégpedig az, hogy Soros György finanszírozza. A magyarországi születésű amerikai pénzügyi befektetőt a kormány „első számú ellenségnek” állítja be, és úgy tűnik, hogy egy új törvényjavaslat egyes elemei éppen a CEU ellen irányulnak – tette hozzá szerző. Ez nem véletlen – írja –, mivel „Orbán megosztó politikája csak akkor működik, ha van hozzá megfelelő ellenségkép”.
A liberális Süddeutsche Zeitung (SZ) Mindenki rohamra című kommentárjában a szerző, Cathrin Kahlweit kiemelte, hogy „Orbán előveszi ősellenségét, Soros Györgyöt, de meglehet, hogy túlvállalja magát”. Hozzátette: úgy tűnik, mintha a kormány szándékosan váltana ki nagy felháborodást a menekültek, a segélyszervezetek, a külföldi egyetemek és a nemzetközi közösség elleni támadásokkal, mert Orbán Viktor így tudja bizonyítani, hogy valóban szembeszáll mindenkivel. A CEU ellen irányuló „régen várt csapás” valójában „a tudomány és a baloldali Amerika” ellen irányul. Előfordulhat azonban, hogy Orbán ezúttal túlvállalja magát, mert ugyan remélhet támogatást az „antiliberális amerikai elnöktől, Donald Trumptól, de Magyarország nagy árat fizet az akadémiai világ egy ennyire tekintélyes tagja elleni támadásért” – írta az SZ szerzője.
A módosítás „kimondatlanul” arra irányul, hogy a magyar származású milliárdos, Soros György által támogatott liberális CEU-t bezárják – olvasható az osztrák Die Pressében. A jobboldali lap budapesti tudósítója, Boris Kálnoky kommentárjában úgy véli, hogy Soros belpolitikai szempontból ideális ellenség, ez magyarázza a kormány legújabb lépését. Hozzáteszi: a balliberális ellenzék posztkommunista démonizálása már nem hatásos, mivel megosztottsága miatt alig jelent veszélyt. A magyar kormányzati kommunikáció Sorost az amerikai nagytőke képviselőjének és olyan figurának állítja be, amely a szálakat mozgatva Európát menekültekkel árasztja el, és aláássa a nemzeti gondolkodást. „A CEU-n pedig épp a liberális elitet nevelik ki” – írja Kálnoky.