Orbán lecsicskázta a Jobbikot, és nem pszichiáter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vona Gábor az Országgyűlés hétfői ülésén azonnali kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Lándori Tamás
2017. 03. 13. 14:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matolcsy György kissé homályos válaszából úgy tűnt, az említett megnyilvánulásakor arra a tevékenységre gondolt, amit André Goodfriend folytatott hazánkban. Az MNB vezére szerint Goodfriend belpolitikai főszereplővé válása, az általa kifejtett kampány egyértelmű támadás volt a magyar kormány ellen.

Bárándy újfent kérdezte Matolcsyt arról is, hogy fizetett-e Patai Mihálynak, a hazai bankok érdekvédelmi szervezete elnökének, mikor a lakásában lakott. „Nem csak az épületet nem találta el, a kerületet sem” – válaszolta Matolcsy György.

Az LMP-s Sallai Róbert Benedek azt kérdezte Orbán Viktortól, így képzelték-e annak idején a polgári Magyarországot, ahogyan most kinéz az ország. Példaként hozta, hogy egy kisebb falunyi ember halt fagyhalált a télen, de említette a miniszterelnöki hivatal Budai Várba költözését, az orosz befolyást a magyar energiapiacra, és azt is, hogy „Farkas Flórián és Rogán Antal még szabadlábon van”.

„Ahhoz, hogy válaszolni tudjak, tudnom kellene a kérdést, de nem vagyok pszichiáter”

– mondta Orbán Viktor válasz gyanánt, majd vissza is ült a helyére.

„Pedig Matolcsy Györgyöt és a kormány néhány tagját elnézve nem ártana, ha az lenne”

– vágott vissza Sallai, aki szerint nem a Momentum tagjai „álomgyilkosok” – ahogyan a kormányoldalon fogalmaztak az olimpia elleni kampány kapcsán –, hanem a Fidesz, amely a polgári Magyarország álmát gyilkolta meg.

Orbán Viktor viszonválaszában kifejtette, köszöni az érdeklődést az iránt, hogy mi van vele, de nem kíván lelki életet élni Sallai Róbert Benedekkel.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.