Óriási tumultus várta a nyugdíjasokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Erzsébet-program kedvezményes nyaralásaira csak a legelszántabbak jutottak be.

Lőrincz Tamás
2017. 03. 04. 5:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Interneten lehetetlen lett volna bejutni – mondta egy idős úr, aki – állítása szerint – két napon át próbált szállást foglalni. – Volt olyan nap, amikor tizenkét órát ültem a gép előtt, de késő este úgy kellett felállnom, hogy nem sikerült. Amikor végre sorra kerültem volna, akkor ledobott a rendszer – mondta.

Miután nagyon sokan panaszkodtak az internetes rendszerre, lapunk is tett egy próbát. Azt tapasztaltuk, hogy rövid regisztráció után kapunk egy sorszámot, valamint egy figyelmeztető üzenetet, hogy ne zárjuk be a böngészőt, mert akkor a sor végére kerülünk. Péntek délutáni próbálkozásunkkor az 1824-es sorszámot kaptuk, de a lapunknak nyilatkozó nyugdíjasok közül volt, akinek kétezer feletti szám jelent meg.

A honlapon azt állítják, hogy 15 jelentkező pályázatát dolgozzák fel percenként, de nagyjából egy óra eltelte után még mindig 1600-an voltak előttünk. Mindez azt jelenti, hogy az internetes jelentkezés egész napos programot jelentett a nyugdíjasoknak, és tényleg csak a legelszántabbak kerültek sorra. Vagy még ők sem.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.