Ötpárti egyeztetést javasol a Fidesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Elkészült a külföldről támogatott szervezeteket érintő tervezet – közölte Kósa Lajos.

MTI
2017. 03. 14. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Heineken is valóban érintett, de ezt „a sört senki nem akarja betiltani természetesen, a címkén lévő vörös csillagról van szó” – mondta. Megjegyezte, hogy a San Pellegrino termékeinek csomagolásán is ugyanez a jelkép látható.

A szóvivő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a törvény megáll-e majd a nemzetközi színtéren.

Kósa Lajos a témához azt tette hozzá, hogy a vörös csillagnak – és az egész kommunizmusnak – „a nyugati baloldal erős kollaboráns magatartása” miatt más a megítélése, mint a horogkeresztnek. A Fidesz szerint azonban a vörös csillag jelképe alatt éppúgy egy olyan brutális, embertelen rendszer működött, mint amilyen a náci volt. „Mindkettőt elítéljük” – jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy a március 15-i állami díszünnepségen az Együtt sípolni készül, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: nemzeti ünnepen nem illik kifütyülni a nemzeti hősöket, „egyszerűen bunkóság”. Szerinte Juhász Péter, az Együtt elnöke antiszociális, nem való közösségbe, nemhogy komoly pozícióba. Egy esküvőn sem illik gyalázni a menyasszonyt – jegyezte meg.

A köztársaságielnök-jelöltek hétfői parlamenti beszédére vonatkozó kérdésre, arra, hogy Áder János, a Fidesz–KDNP jelöltje miért nem beszélt például a korrupcióról, Kósa Lajos azt válaszolta: Áder Jánosnak a nemzet egységéről kellett szólnia, ha pedig a korrupcióról beszélt volna, akkor nem tehette volna meg, hogy nem tér ki például a 4-es metrónak vagy a Szeviépnek az ügyére, amelyek viszont az ellenzékhez kötődnek. Áder János azonban elkerülte ezt a csapdát, és inkább a nemzet egészéről beszélt – mondta a frakcióvezető.

Ezzel szemben – tette hozzá – Majtényi László például az 1989-es alkotmányhoz visszatérést sürgette, amelyet viszont egy illegitim hatalom illegitim parlamentje fogadott el, „tehát ő vissza akar térni egy illegitim helyzethez”.

A Vona Gábor Jobbik-elnök Orbán Viktor kormányfőhöz hétfőn ügynökügyben intézett parlamenti kérdésével kapcsolatos felvetésre Kósa Lajos azt mondta: Vona Gábort minden bizonnyal hamisított dokumentumokkal vezették meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.