Az öt kérdést Gál József magánszemélyként nyújtotta be.
Az NVB többsége a kérdések hitelesítésének megtagadásakor hivatkozott arra, hogy azok nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség végrehajtásába ütköznek, illetve nem felelnek meg az egyértelműség követelményének.
Az első kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő atomerőművi blokkok kapacitásánál nagyobb összesített áramtermelő kapacitással Magyarországon atomerőművek ne legyenek üzembe helyezhetőek?” Az NVB többsége – Patyi András, az NVB elnökének javaslatára – a kérdés hitelesítését arra hivatkozva tagadta meg, hogy egy eredményes népszavazás végrehajtása nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettség végrehajtását érintené, még akkor is, ha nincs megjelölve az egyezmény vagy az azt kihirdető törvény. Nemzetközi szerződésről azonban nem lehet népszavazást tartani. Emellett a Kúria már egyértelművé tette, hogy a megállapodás nemzetközi szerződésnek tekintendő. Az NVB többsége szerint a kérdés emellett nem felel meg az egyértelműség követelményének sem, például a „kapacitás” szónak többféle értelmezése lehetséges.
A második kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a jelenleg üzemelő paksi atomerőművi blokkok leállását követően Magyarországon atomerőműben ne termeljenek áramot?” Az NVB többsége a kérdés hitelesítését arra hivatkozva tagadta meg, hogy az nemzetközi szerződésbe, így tiltott tárgykörbe ütközik, valamint nem egyértelmű, mert a „leállás” jelentheti a főjavítás céljából történő leállást is, vagyis ha főjavítás céljából leállítják, akkor nem lennének újra üzembe helyezhetők a jelenleg működő blokkok. A kérdés emellett a bizottság többsége szerint megtévesztő, mert az eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kérdés azonban 2032, illetve 2037 utáni időszakra róna kötelezettséget az Országgyűlésre.
A harmadik kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt, amely 2035. január 1-jétől előírja az atomerőművi áramtermelő kapacitások teljes egészének megújuló energiaforrásokkal történő kiváltását?” Az NVB többsége azért tagadta meg a hitelesítést, mert a kérdés nemzetközi szerződésbe ütközik, illetve megtévesztő, mivel 2035-től kezdődő tilalmat céloz meg, ez azonban túlmutat a népszavazás hároméves „kötőerején”. Mindezek mellett a választópolgárok nem láthatják át a népszavazással hozott döntés következményeit.