Pénzről volt szó, Papcsák emberei össze is zártak az MSZP-vel Zuglóban

150 millió forintos követelést enged el 60 millió forintért cserébe a zuglói önkormányzat.

MN
2017. 03. 31. 17:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Papcsák Ferenc volt polgármesterhez kötődő fideszesek szavazatával sikerült elfogadtatnia a zuglói MSZP-frakciónak azt a javaslatot, amely hozzájárul ahhoz, hogy a lengyel tulajdonos eladja a Mundo-projekt négyhektáros területét – számolt be róla a 24.hu.

A zuglói önkormányzat 2006-ban adta el 4 milliárd forintért a Bosnyák téri sportpályákat és a tanuszoda telkeit a lengyel Echo Investmentnek, amely egy új városközpontot, üzleteket, irodaházakat és egy sor közcélú épületet tervezett a Csömöri, a Mosztár, a Bosnyák és a Rákospatak utca által határolt telekre.

Többévnyi tétlenkedés után 2012-ben módosították a terveket, és az ígért városközpont helyett egy szimpla dobozpláza engedélyeztetését indították el. Ám ez a beruházás sem jutott el még az alapkőletételig sem.

A lengyelek az eredeti szerződésben vállalt kötelezettségeik elmulasztása miatt mára az önkormányzat szerint 500 ezer eurós, azaz nagyjából 150 millió forintos kötbértartozást halmoztak fel.

Az MSZP-s képviselők Hajdu Flórián alpolgármester neve alatt az elmúlt hetekben azért indítottak harcot, hogy az önkormányzat járuljon hozzá a Mundo-telek továbbadásához. A Bayer CFE Zrt. a lengyelek plázaépítési elgondolását vinné tovább, és egy hatalmas parkolót is építene a bevásárlóközpont mellé.

A javaslat lényege, hogy az önkormányzat elengedné az Echo Investmenttel szemben fennálló követeléseit, sőt egy egyszeri 60 milliós összegért cserébe lemondana a beruházással kapcsolatos későbbi követelések lehetőségéről is: az új szerződés szerint az önkormányzat lemond minden esedékes, múltban esedékessé vált vagy jövőben esedékessé váló követeléséről, és mentesíti a beruházót minden eddigi kötelezettségétől és felelősségétől.

A 24.hu információi szerint a képviselő-testületben lezajlott vitában az is elhangzott, hogy a javaslat bűncselekmény gyanúját veti fel. Az önkormányzat által készített, az államháztartási törvényre alapuló jogi szakvélemény is ezt támasztja alá.

A szakvélemény szerint a hatályos vagyonrendelet kimondja, hogy az önkormányzat nem mondhat le teljes egészében a szerződésekben garantált kötbérköveteléseiről.

A Fidesz elvileg elutasította a javaslatot, és a szavazás után Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere is beígérte, hogy megvétózza a döntést, Várnai László, a Civil Zugló Egyesület képviselője pedig közleményben jelentette be, hogy hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tesz a rendőrségen.

A kormánypárti frakció három tagja, a Papcsák Ferenchez kötődő csoport azonban nem törődött a fideszes frakciófegyelemmel. A néhány hete leváltott választókerületi elnök emberei a pártálláspont ellenére beálltak az MSZP-s indítvány mögé, amelyet a szocialisták csak hármójuk és egy jobbikos képviselő támogatásával tudtak átverni.

A név szerinti szavazás előtt a Fidesz vezetése frakciómegbeszélést hívott össze, ahol próbálták meggyőzni a csoportot, de nem jártak sikerrel. Az MSZP-vel való együttműködésnek azonban egyelőre nem lesz következménye. Jelen Tamás, a Fidesz új választókerületi elnöke a 24.hu kérdésére azt mondta, egyéni képviselőkről van szó, ezért saját belátásuk szerint dönthettek az ügyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.