Szanyi: Fricska is volt Soros jelölése

A szocialista EP-képviselő az üzletembert jelöli az Európai Polgár díjra. A Fidesznek akart ezzel üzenni.

Markotay Csaba
2017. 03. 30. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha a kapitalizmus az ördög műve, akkor Soros György az ördög földi helytartója. Ez az amerikai üzletemberrel kapcsolatos egyik oldal. A másik oldal Soros György „filantróp missziója”, vagyis emberbaráti cselekedetei – indokolta meg lapunknak Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő, hogy miért épp Soros Györgyöt jelöli az Európai Polgár díjra. Szanyi Tibor az ATV-nek úgy fogalmazott, a felterjesztést lehet fricskának is tekinteni, és nem számít arra, hogy a Fidesz megszavazza a díj odaítélését. A fricska ebben az esetben az – magyarázta lapunknak –, hogy rámutat a kormány hazugságaira. Például a most indult nemzeti konzultáció esetében az „Állítsuk meg Brüsszelt!” szlogenre, hiszen a kormányoldalon sokat bírált strasbourgi ügyben (ahol elmarasztalták Magyarországot két bangladesi menedékkérő elhelyezése és Szerbiába küldése miatt) nem Brüsszel, hanem Strasbourg, és nem az EU, hanem az Európa Tanács által létrehozott Emberi Jogok Európai Bírósága hozott döntést – tette hozzá.

Mint lapunknak kifejtette, Soros György gazdasági tevékenysége ugyan nem fér össze a baloldali értékrenddel, viszont az üzletember a határok nélküli Európa feltétel nélküli támogatója, akinek oroszlánrésze volt a nemzetek közötti együttműködésben, alapítványai pedig jól szolgálják az európai emberek együttműködését, egymás jobb megértését. Elismerte, hogy Soros György neve mostanában sokat forog a közéletben, de szerinte a kormányzati propaganda egyoldalúan mutatja be a tevékenységét.

Az Európai Polgár díjat minden évben átadja az Európai Parlament. Az elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához. Minden EP-képviselő egy jelöltet javasolhat, a díjat legfeljebb ötvenen kaphatják meg évente.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.