Trükkös foglalásokkal kaphattak magyar vízumot az oroszok

A vízumkérelemhez lapértesülés szerint egy hamis szállásfoglalás is elég volt.

MNO
2017. 03. 01. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar vízum kiadásához a külföldi állampolgároknak szállásfoglalási igazolást is be kell mutatniuk – a Booking.com-on viszont előleg nélkül is lehet lakást foglalni. Ezt a kiskaput használhatták ki orosz és észak-afrikai kérelmezők is, akik becsekkoltak a közvetítői oldalra, de később be sem léptek Magyarország területére.

A trükkös megoldást az Index fedezte fel. A portál szerint a csalás elsősorban a budapesti apartmanok kiadóit érintette rosszul, akik sokszor vidékről utaznak a fővárosba, hogy találkozzanak a vendéggel – feleslegesen.

A portál szerint a kamu foglalások rendszeressé váltak, a nyilatkozó magyar szállásadók pedig hiába jelezték problémájukat a Booking.com-nak – nem kaptak választ, ahogy az ügyben írásban érdeklődő lap sem. A szállásközvetítő ugyanakkor kísérleti jelleggel már bevezetett egy előleghez kapcsolódó foglalási rendszert is.

Mint arról korábban beszámoltunk, a moszkvai magyar konzulátuson több ezren jutottak hozzá schengeni vízumhoz tisztességtelenül. Pofonegyszerű volt a trükk: az Oroszországban agrárdiplomataként dolgozó Kiss Szilárdhoz köthető, borkereskedelemmel foglalkozó Monte Tokaj Kft. százával hívta meg az embereket, elméletileg üzleti céllal. Sajnos a jelentkezők valójában nem a magyar borok szerelmesei voltak, csak így kerülték meg, gyorsították fel az ügyintézést. A vízumgyárról 2013-ban a Martonyi János által vezetett Külügyminisztérium is tudott; akkor el is készült egy belső vizsgálati anyag, de ennek részleteit a később Szijjártó Péter vezetése alá kerülő tárca nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni.

Kiss Szilárd kapcsán legutóbb hétfőn írt arról az Index, hogy rendszeresen megfordult magyar vendégeivel abban a hotelben, ahol még elnökké választása előtt legalább egy alkalommal Trump is lakott, és ahol állítólag az orosz titkosszolgálat, az FSZB felvételeket készített. 

Ha ez igaz, akkor már nem is az a kérdés, zsarolható-e a magyar agrárelit azon része, amelynek moszkvai útját Kiss egyengette, hanem az, hogy mennyire, és hány emberről van szó. Az Index szerint az egykori moszkvai agrárattasé luxusszállodákba, -éttermekbe vihette vendégeit, fizette helyettük a cechet, de előfordult olyan is, hogy – miként a portál fogalmazott – „megjöttek a lányok”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.