Túl élénk lehet Matolcsy fantáziája

Az MNB-elnök összeesküvés-elméletéről is tárgyalt a nemzetbiztonsági bizottság.

Fekete Gy. Attila
2017. 03. 01. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Valami történt, de a titkosszolgálatok illetékesei által elmondottakból még igen élénk fantáziával is nehéz levezetni, amit Matolcsy György állított a parlamentben – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a testület szerdai ülése után.

Emlékeztetőül: Matolcsy egyebek mellett arról beszélt az MNB 2015-ös üzleti évéről tartott parlamenti beszámolójában, hogy az egyik nagy NATO-szövetségesünk bankpánikot akart kelteni a kormány és az MNB megbuktatására 2014 őszén, amit azonban a nemzeti banknak sikerült megakadályoznia.

Molnár szerint a kapott tájékoztatás alapján voltak bizonyos pénzügyi manőverek, amelyekre a titkosszolgálatoknak is figyelniük kellett, ám a feltárt folyamatokból több mint túlzás levonni azt a következtetést, hogy a háttérben valamelyik, a kormány megbuktatásán munkálkodó NATO-szövetségesünk állt.

Mint a Magyar Nemzet már megírta, egy-másfél évente éri Magyarországot, a magyar pénzügyi rendszert, illetve magyar állampapírokat és a nagyobb hazai cégek részvényeit olyan nemzetközi spekulációs támadás, amelyre már a titkosszolgálatoknak is reagálniuk kell. Eddig azonban egyik ilyen támadás mögött sem fedeztek fel politikai indítékokat, főleg nem kormánybuktatási szándékot. Legalábbis ilyenről még nem számoltak be a szolgálatok a bizottságnak.

Szél Bernadett (LMP) még annyira sem volt megengedő, mint Molnár. Szerinte a polgári és a katonai titkosszolgálatok beszámolóiból a Matolcsy által előadott összeesküvés-elmélethez hasonlót sem lehetett kihallani. Szél elkerülhetetlennek tartja, hogy Matolcsy – lehetőleg a nem túl távoli jövőben – személyesen adjon magyarázatot a bizottság előtt arra, hogy milyen információkból jutott azon következtetésre, hogy bárki is a kormány és az MNB megbuktatására szervezkedett.

A testület zárt ülésén a kormánypárti honatyák indoklás nélkül leszavazták az LMP indítványát, miszerint hozzanak létre egy albizottságot, amely a magyarországi orosz befolyás növekedését vizsgálná. 

Nem jutottak előbbre a képviselők Kiss Szilárd ügyében sem. Fazekas Sándor egy közelmúltbeli interjújára hivatkozva Szél Bernadett indokoltnak tartaná a földművelésügyi miniszter bizottsági meghallgatását. Tisztázni kell, mondta, hogy a minisztérium munkatársai között vannak-e olyanok, akiket Kiss Szilárd vendégül láthatott, és akikről a közös szórakozás alatt esetleg kompromittáló felvételeket készíthetett az orosz titkosszolgálat. Szél elmondta, mivel erősen kétséges, hogy ellenzéki kérésre a tárcavezető megjelenik-e valaha is a testület előtt, írásbeli kérdést is feltesz majd ez ügyben a miniszternek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.