Tüntetnének a fóti gyermekváros volt növendékei

Nem tudni, mi lesz a fóti gyermekvárosban dolgozó nevelőkkel, tüntetnek a volt növendékek.

MNO
2017. 03. 21. 5:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ki kell állnunk azokért, akik felneveltek minket. Ők a mi szüleink, nem hagyhatjuk, hogy utcára tegyék őket. Szeretnénk megvédeni azt a több mint száz gyereket is, akiknek szintén a fóti gyermekváros az otthonuk” – mondta a lapnak Julcsi, egykori növendék, miután bejelentette: békés tiltakozást szerveznek Fóton a gyermekváros – ahogy ők nevezik, a Gyeri – bezárása ellen.

A demonstrálók ugyancsak aggódnak az otthon 150 dolgozójának sorsa miatt.

A napilap emlékeztet rá: Czibere Károly szociális államtitkár januárban jelentette be, hogy 2018 közepétől a gyermekváros, mai nevén Károlyi István Gyermekközpont, befejezi a gyermekvédelmi szolgáltatást. Erre Czibere szerint azért van szükség, mert a kormány 2019-re szeretne megszüntetni minden „tömegszerű intézményt”, szakítva azzal a hagyománnyal, hogy az állami gondozottak a város határában, nagy épületekben, a helyi település lakosságától, a társadalomtól távol külön kis társadalmat hozzanak létre – írja az MTI.

Noha Czibere Károly ígéretet tett arra, gondoskodni fognak a központ mintegy 150 dolgozójáról, a Népszava szerint érintettek semmit nem tudnak arról, mi fog történni velük. „Pedig szerződésük szerint életük végéig a Gyeriben lakhatnak, mivel egész életüket az állami gondozott gyerekek nevelésének szentelték” – erről már a demonstráció másik szervezője, Zsuzsa beszélt, aki ugyancsak a fóti otthonban nevelkedett. Hangsúlyozta: nyugdíjas, 70-80 éves emberekről is beszélünk, akiket ha kiraknak, nem tudnak hova menni.

A gyerekeket a gyermekváros felszámolása után szétszórnák az országban – az államtitkár úgy tudja, a gondozottakat Kalocsán, Hatvanban, valamint Zalaegerszegen helyeznék el. Csakhogy a lakók közül többen speciális ellátást igényelnek, őket naponta szállítják Fótról Budapestre, fejlesztő foglalkozásokra. Kérdés, ezt Hatvanból hogyan fogják megoldani. Ráadásul, arra sincs egyértelmű válasz, hogy hova kerülnek ezután a Fóton elszállásolt menekült gyerekek.

A tervek szerint a fóti gyermekváros területén lévő, az 1800-as években épült Károlyi-kastélyt és környékét a kiürítés után teljesen felújítanák, a parkban pedig kulturális központot alakítanának ki.

A Hír TV-nek viszont több helyi lakos is azt mondta: Mészáros Lőrincé lehet a kastéllyá alakított fóti gyermekváros, Felcsút milliárdos polgármestere pedig  a választások után venné meg a 60 holdas ingatlanegyüttest.

A helyi MSZP tüntetést tartott a gyermekváros megszüntetése ellen – egyebek mellett azt követelik a városvezetéstől, hogy hozzanak létre egy olyan bizottságot, amely a Károlyi-örökség megőrzéséért harcol.

„Itt szállodát akartak építeni. Attól tartunk, ha ez a birtok az oligarchákhoz kerül, akkor a fótiak és az idelátogató emberek elől el lesz zárva, és exkluzív intézménnyé válik, kaszinó vagy szállodaegyüttes lesz belőle, amit mi nem kívánunk Fót központjába” – nyilatkozta Fábry Béla szocialista politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.