Új jelölés lesz holnaptól a tojásokon

A tojásdobozokon az apróbetűs információkat az eladási árral azonos méretben kell feltütnetni holnaptól.

MNO
2017. 03. 19. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy rendeletmódosítást követően holnaptól a tojás egységárát jelző számértéket az eladási, darabár számértékével azonos méretben kell ezentúl feltüntetni. A vevőbarát rendeletmódosítás segíti, hogy a vásárlók számára azonnal összehasonlítható legyen az eltérő méretű és tömegű tojások darabára a súlyra vetített egységárral. Az eddigi négy (S, M, L és XL) méretkategória szerint osztályozott tojásoknál ugyanis nem feltétlenül jelent meg a tényleges súly szerinti különbség, így a súlyra vetített ár nem volt olcsóbb a kisméretű tojásoknál a nagyobb méretűekhez képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők megtévesztésére. A szaktárca szerint a rendeletmódosítás egyúttal a hazai tojástermelők érdekeit is védi, hiszen az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kisméretű (A-minőségű, ipari) tojás importja, ami sok esetben – a látszólagosan olcsóbb eladási ára miatt – hátrányosan érintette a magyarországi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások értékesítését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.