A Magyar Közlönyben megjelentek alapján nem úgy tűnik, mintha nagyon spórolnának a Kossuth tér utolsó szegletének rehabilitálására, a volt MTESZ-székház helyén kilencmilliárd forintért új országgyűlési irodaház épül a Napi.hu összeállítása szerint. Az épület Hültl Dezső 1928-ban tervezett homlokzatát kapja, míg mögé egy modern irodaház épül.
A projektet a Napi.hu szerint a biztonsági elemeken túl az is drágítja, hogy – mint azt korábban megírtuk – az irodaház és a Parlament közé föld alatti folyosót építenek. Az indoklás szerint az alagút „mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy a beléptetés és a biztonsági ellenőrzés pontja az Országház falától minél távolabb” kerüljön, illetve a folyosó „megkönnyítené az Országgyűlés Hivatalának munkáját”, de a képviselők és a háttérmunkát végző apparátus együttműködését is, ugyanis „ha nem lenne zárt folyosó, akkor a két épület között csak úgy lehetne átjárni, hogy állandóan újra és újra át kellene esni a ki- és beléptetésen, a biztonsági ellenőrzésen”.
A Jobbik az MTESZ-székház költségeinek pontos elszámolását sürgeti, és újratárgyalná az Országgyűlés Hivatalának idei költségvetését. Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy a Kossuth tér rekonstrukciójának részeként megújuló épületre eddig is 8,5 milliárd forintot költöttek, egy nemrég megjelent kormányhatározat pedig további félmilliárd forintot biztosít rá. Hozzátette, hogy a parlament költségvetési bizottsága is kétszer 2,5 milliárd forintot hagyott jóvá az Országgyűlés Hivatala költségvetésének tárgyalásakor. A jobbikos politikus azt is kifogásolta, hogy Such György főigazgató nem tudott neki konkrét bekerülési összeget mondani, ezért azt kérte, a költségvetési bizottság előtt számoljon el, milyen tervek vannak, ki a beruházó, és miért nem nyílt tenderen választották ki azt. Hegedűs Lorántné elképesztőnek nevezte, hogy más szempontból viszont spórol a Ház: szerinte 1956 hatvanadik évfordulója megérdemelt volna „egy tisztességes emlékművet”, ahogy a hivatal dolgozói is egy 10 százalékos fizetésemelést. Utóbbi 1-1,5 milliárd forintos költséggel járna – tette hozzá.