Újra ellenzéki fellegvárba látogat Orbán Viktor

Szeged után Salgótarjánnak is ígérhet akár milliárdos fejlesztéseket a miniszterelnök.

MNO
2017. 03. 17. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét egy MSZP-s vezetésű megyeszékhelyre, Salgótarjánba látogat jövő kedden Orbán Viktor, mégpedig a Modern városok program keretében. A Hvg.hu írta meg először, hogy megvan a találkozó időpontja, a kormány hivatalos oldalán pedig már hirdetik is a salgótarjáni városháza dísztermébe tervezett sajtótájékoztatót a miniszterelnökkel és Fekete Zsolt szocialista polgármesterrel közösen. Ezen szokták aláírni az együttműködési megállapodást, az általában milliárdos összegű kormányzati ígéretekről.

Habár a Modern városok program már két éve megkezdődött, a kormányfő nem siette el azokat a látogatásokat, ahol nem fideszes városvezető fogadta. Lényegében két év eltelt, míg – idén január végén – Szegedre, Botka Lászlóhoz elment. Az ügy pikantériáját adta, hogy Botka László akkor már az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, habár ő és a kormányfő is igyekeztek hangsúlyozni, hogy a megbeszélésen természetesen nem ebben a minőségében, hanem polgármesterként vett részt. A csongrádi megyeszékhelyen egyébként 50-70 milliárd forintnyi fejlesztésről állapodtak meg.

Salgótarján lesz tehát a második olyan város, ahol ellenzéki vezetésű polgármesterrel kell Orbán Viktornak tárgyalnia. Ezután a kormányfőre újabb fideszes vezetésű városok várnak, mégpedig Győr és Hódmezővásárhely.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.