A körülmények és a beharangozó is a Kétfarkú Kutya Párt megszokott stílusát idézi, a vicctüntetés fő látnivalói a kormányzati propagandaszlogenekre hajazó feliratok. A némi iróniával kezelendő szövegek között feltűnik például ez: „Üzenjük Moszkvának, hogy hiányzik”, ez is: „Egymillió technikatanár a Kétfarkú Kutya Pártért”, illetve egy a civil ügy és az államfőnek címzett, a bajszos szót is tartalmazó szlogen összemosásából keletkezett felirat.
A menet élén zenét sugárzó platós kocsi halad, az Oktogontól a Blaha Lujza tér felé indultak, eleinte egy, majd két sávot elfoglalva. A hangfalakból többek közt olyan felszólításokat lehetett hallani, mint „nem kell Brüsszel, nem kell pénz”, illetve „magyar földre magyar migránst.” A területet rendőrök biztosítják, a felvonulók kezdéskor nagyjából ezren lehettek, bár a Facebookon eredetileg ennek többszöröse jelezte részvételét vagy érdeklődését, s időközben egyre többen csatlakoztak is.
„Azért jöttünk most ide, hogy visszavegyük az utcát attól a pár tíz embertől, akik az elmúlt hetekben a belvárosban randalíroztak, rendőröket erőszakoltak, felgyújtották a középületeinket csak azért, hogy illegális bevándorlók milliárdjait telepítsék ide” – hangzott el a tüntetésen Kovács Gergő pártelnöktől.
A politikus követelte, hogy az Oktogon kapja vissza eredeti nevét, és legyen újra november 7. tér. Kiállt Oroszország és a kormány politikája mellett, és remek döntésnek nevezte, hogy nem vezettük még be az eurót. „De miért nem fizethetünk még mindig rubellel?” – ironizált. Remélte egyben, hogy ezen a Békemeneten sikerül annyira felidegesíteniük magukat, hogy a végén megtámadják Brüsszelt. Provokációk esetén pedig Soros-bérencezésre szólított fel Kovács.
Tudósítónk szerint a rendezvény jó hangulatú, a szervezők szerint nyolcmillióan jöttek el, ő inkább néhány ezresre becsülte 15 óra után pár perccel. Két sávban, a járdán és immár a sínen is haladnak az emberek, hiába próbálták a pályán kívül tartani őket a rendőrök. Felhangzott az egykori fideszes rendezvényekről is ismert Listen to your Heart és a szovjet himnusz, szigorúan a komolyság jegyében.
A körúton letették az alapfüvet, jelezve, hogy ezentúl bárhol, bármikor épülhet stadion, remélik, a kórházak helyett is. Többen újabb kerítést, a nyugdíj eltörlését és a Munkásőrség visszaállítását követelték, közben nagyokat nevettek. „Éljen a háború, éljen a békemenet!” – zengett a téren.
A megmozdulás az Erzsébet téren ért véget négy után nem sokkal.