Borongós idővel, záporokkal búcsúzik az április

Helyenként zivatar is lehet, komoly hőmérséklet-különbséggel az ország különböző részei közt.

MN
2017. 04. 28. 4:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a Dunántúlon többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt változó vastagságú és mennyiségű felhőzetre számíthatunk. Többfelé alakul ki csapadék: északnyugaton, nyugaton eső, másutt zápor, helyenként zivatar valószínű. A Dunántúlon és északon főként az északi, északnyugati, keleten a déli, délnyugati szél több helyen megerősödik. Zivatar, illetve intenzív zápor környezetében viharos széllökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet tág határok között, 7 és 27 fok között várható. A Dunántúl északnyugati részén lesz a leghidegebb, a Körösök vidékén pedig a legmelegebb. Késő estére 6 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton a Dunántúlon változóan, keleten még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd estétől már középen is felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben már főként csak a Dunától keletre várható több helyen – elsősorban a Tiszántúlon – eső, zápor. A Dunántúlon csak néhol lehet futó zápor. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. A keleti határszélen napközben akár csökkenhet is a hőmérséklet a kora reggelihez képest.

Vasárnap a Dunántúlon változóan, keleten erősen felhős idő valószínű, a több napsütésre nyugaton lehet számítani. Főként a Tiszántúlon várható több helyen eső, zápor. Az északi szél megélénkül, keleten meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul.

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.