Félmilliárd forint folyt el: vizsgálatot sürgetnek a bírók

A mozgalom szerint a korrupció és a felesleges pénzszórás az eddigi adatok szerint nehezen tagadható.

Horváth Csaba László
2017. 04. 24. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Bírói Tanács és ha szükséges, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatát kezdeményezi bírók egy csoportja, miután az LMP társelnöke bemutatta, hogy különös körülmények közt folyt el félmilliárd forint az ország húsz törvényszékén. Hadházy Ákos múlt heti sajtótájékoztatóján felelőtlen pénzszórásként értékelte, ahogy összesen 550 millió forintot költöttek el a bíróságok szervezetfejlesztésre.

Mindenhol ugyanazt a „teljesen felesleges semmit” csinálták meg az európai uniós forrásokból az ellenzéki politikus szerint. Hadházy Ákos kijelentette: habár a bíróságok mentségére felhozható, hogy törvényszékenként „csak” 27-27 millió forintot költöttek, súlyosbító körülmény, hogy ez a pénz az igazságszolgáltatásra hivatott szervezeteken keresztül folyt el.

Példaként említette, hogy a szerencsésebb bírók 500 ezer és egymillió forint közötti összeghez jutottak, miközben a programból semmilyen valódi haszon nem látszik. Elmondta azt is, hogy a Debreceni Ítélőtábla feltérképeztette egy elektronikus tudományos folyóirat működtetésének feltételrendszerét, amelyet aztán pénzhiányra hivatkozva nem indított el. Az LMP társelnöke által kikért dokumentumokból kiderült továbbá, hogy a kecskeméti bírók brüsszeli pénzből mulathattak 1,7 millió forintért a Geréby Kúriában az Államreform program és szervezetfejlesztés keretében.

Az Országos Bírói Tanácshoz forduló Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórum tagjainak nézete szerint az országgyűlési képviselő által elmondottak komoly aggodalomra adnak okot. Levelében a szervezet úgy fogalmazott: „Sajnálatos módon a szociológiai szakirodalomban tág értelemben vett korrupciónak nevezett jelenség, a felesleges pénzszórás a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint nehezen tagadható.” Ezért a bírók az Országos Bírói Tanács alapos vizsgálatát sürgetik. Nincs érdemi válasz a mozgalom szerint többek között arra, hogy a személyi jellegű kifizetések aránya a legtöbb törvényszéken miért kiemelkedően magas a teljes pályázati pénzkerethez képest. Arra sincs magyarázat, hogy magukból a projekttájékoztatókból miért nem derül ki, a résztvevők mely tevékenységért kaptak, melyikért nem kaptak fizetést. A bírói mozgalom szerint kérdéses, hogy a pályázat aggálytalan részleteinek hangsúlyozása hiteles válasznak tekintendő-e a felhozott visszásságokra. Továbbá nincs érdemi válasz a „nevetségességbe hajló” jogszabály-felsorolásokra, valamint a takarítással, biztonsági szolgálattal kapcsolatos drága interjúkra sem.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) válaszában azt írta kérdésünkre, a bíróságok a megpályázott összegeket a szervezetfejlesztés érdekében használták fel. Mint közölték, sajnálatos, hogy egy országgyűlési képviselő a szervezetfejlesztés fogalmával, hasznosságával nincs tisztában. Majd hozzátették: „Bizonyosak vagyunk abban, hogy az érintett bíróságok – ha érdeklődése valódi – személyesen is fogadják és bemutatják a pályázatok eredményeként kialakított és megtartott jó gyakorlatokat.”

Közleményben reagált a Debreceni Ítélőtábla és a Kecskeméti Törvényszék is. Előbbi elnöke, Balla Lajos közölte, hogy Hadházy Ákos tájékoztatása „nem volt tárgyszerű”. Mint írta, a bíróság a szóban forgó folyóirat alapításához szükséges személyi és tárgyi feltételek feltérképezésére vállalt kötelezettséget, ezzel kapcsolatban pedig nem jelentkezett költség. A Kecskeméti Törvényszék közleménye szerint méltatlan az a kijelentés, hogy „teljesen felesleges semmit” végeztek el a bírók, akik saját munkakörük folyamatos és maradéktalan ellátása mellett folytatták tevékenységüket a pályázattal kapcsolatban. A Geréby Kúriában rendezett eseményről szólva azt írták, hogy kizárólag azért, mert külső helyszínen rendeztek meg egy szakmai rendezvényt, egyáltalán nem tényszerű azt „brüsszeli pénzből történő mulatozásként” aposztrofálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.