Ingyenes lesz a fiataloknak az első nyelvvizsga

Nem kell fizetniük a 35 évnél nem idősebbeknek.

MN
2017. 04. 27. 8:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ingyenessé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az MTI beszámolója szerint Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van.

A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését – tette hozzá.

Az ingyenessé váló első nyelvvizsga mellett különösen érdekes, hogy az elmúlt években a kormány nem készített nyelvoktatási stratégiát, és most csodálkoznak a következményeken. Palkovics László a kulturális bizottság minapi ülésén arról beszélt, „nem nagyon értik, mi történik”, mert egy diáknak összesen 1200 nyelvórája van iskolai tanévei alatt, amely elegendő kellene hogy legyen egy középfokú nyelvvizsga megszerzésére, így kutatással kívánják feltárni a probléma okát.

Lapunk megkeresésére Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnök korábban elmondta, már társadalmi egyeztetésen van annak a kormányhatározatnak a tervezete, amely nem csak elrendeli a kutatást, de rögzíti: annak eredményei alapján dolgozzanak ki közép- és hosszú távú stratégiát a nyelvoktatásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.