A tizenhét halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után a kormány egyik első jogi lépése az lehet, hogy korlátozza az iskolák – ezzel együtt az állami fenntartó, a Klik – anyagi felelősségét arra az esetre, ha a külföldi utakon baj érné a diákokat – közölte a 24.hu. Mint írják, a kormányhonlapon megjelent a külföldi utazásokat érintő egyik első törvénymódosítás, de ebben nyoma sincs a biztonságot növelő intézkedéseknek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített módosítás indoklásában az áll, hogy „a javaslat a köznevelési intézmény objektív kártérítési felelősségét azokra a káreseményekre korlátozza, amelyek elhárítására az intézménynek módja és lehetősége van”.
A javaslat szerint az iskolákra csak az általános kártérítési szabályok vonatkoznának, és a külföldi iskolai kirándulás, illetve többnapos iskolai kirándulás előtt olyan felelősségbiztosítást kell kötnie a szülőnek, az iskolának vagy a szervezőnek, amelynek a kedvezményezettje a tanuló kell hogy legyen. A legnehezebben érthető rész pedig az, hogy az egész nem vonatkozik az úgynevezett határon túli kirándulásokra: a romániai utak nem minősülnek külföldi kirándulásnak, az ausztriai buszos túrák viszont igen – teszi hozzá a 24.hu.