Jávor és Szőcs: Legyen önálló jogalany a Balaton!

A kezdeményezést a Védegylet és Ujhelyi István is aláírta.

MTI
2017. 04. 22. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott felhívást mások mellett a Védegylet Egyesület, Jávor Benedek (Párbeszéd) és Ujhelyi István (MSZP) EP-képviselő, Szőcs Géza volt államtitkár írta alá.

A felhívás célja a legjelentősebb európai tavak és folyók alapvető jogainak elismerésére minden európai országban, jogharmonizációt hozva a kérdésben. „Saját életfeltételeink biztosításán túl azért is fontos ez, mert emberhez igazán méltó életet csak világunk alapvető értékeit tisztelve élhetünk” – írták.

A kezdeményezők szerint a nemzetközi folyónak számító Dunával szemben a Balaton esetében elegendő Magyarország szuverén közjogi aktusa, hogy az indiai Gangesz és az új-zélandi Whanganui folyó után Európában itt legyen az első hasonló példa, amivel a világon először ismerhetnék el egy tó mint ökoszisztéma önálló jogalanyi státuszát – fogalmaz a felhívás.

„A fenntartható gazdálkodás emlegetése mindaddig jámbor óhaj marad, amíg szükséges jogi alapjait meg nem teremtjük” – áll a felhívásban, amely kitér arra is, hogy a vizek integritását a földi élet megmaradása szempontjából nyilvánvaló prioritásként kellene kezelni.

A felhívást szintén aláíró Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője az MTI-nek kifejtette, jogalanyiság nélkül nincsenek jogok, semmibe vehető bárki és bármi. Ha egy tó jogalany lehet, onnan kezdve keletkezhetnek mindenféle jogai, ami komoly szemléletváltást hozhat – tette hozzá.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.