Jogerős: óriásit bukott a roma önkormányzat

Várhatóan újabb végrehajtási eljárás indul a kisebbségi szervezet ellen.

Horváth Csaba László
2017. 04. 21. 8:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem húzhatja tovább az időt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), a szervezet ki kell hogy fizesse annak a 4500 táblagépnek az árát, amelyet hátrányos helyzetű diákok számára rendelt egy informatikai vállalkozástól. Így döntött csütörtökön jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla – értesült a Magyar Nemzet. Az Albacomp nevű cég tavaly indított pert az ORÖ ellen, amely 70 millió forintos adósságát nem egyenlítette ki a társaságnak. A bíróság döntése értelmében a kisebbségi szervezetnek most a teljes tartozást és annak kamatait is meg kell fizetnie.

Az Albacomp RI Kft. stratégiai igazgatója lapunknak azt mondta, nem számít arra, hogy a roma önkormányzat vezetősége a bírósági döntés hatására haptákba vágja magát, és fizet. Minárovits János közölte, ezért a jogerős ítélet kézbesítése után várhatóan végrehajtási eljárást kezdeményeznek a szervezettel szemben. Hozzátette, erre szerinte azért kerülhet sor, mert már többször próbáltak megegyezni a roma önkormányzattal – legutóbb az elsőfokú ítélethirdetés után –, ám nem jártak sikerrel. Nem ez lenne az első végrehajtás az ORÖ ellen. Nemrég lapunk is kénytelen volt hatósági eljárást kezdeményezni, ugyanis a kisebbségi szervezet annak ellenére nem adta ki a tavaly kötött szerződések adatait, hogy erre szintén jogerős ítélet kötelezte.

A vezetőség tagjai viszont a fülük botját sem mozdítják. A kiegyenlítetlen tartozás miatt indult per egyébként hamar komédiába fulladt. Noha a cigány szervezet vezetése azt nem vitatta, hogy nem fizetett a cégnek az informatikai eszközökért, mondvacsinált indokokra hivatkozva mégis megtagadta volna a számla kiegyenlítését. A roma önkormányzat jogásza többször is azt hangsúlyozta a tárgyalások során, hogy nem a szerződés szerint teljesített a cég, de arra is hivatkozott, hogy az eszközök kiosztását nem lehet nyomon követni. Továbbá azzal is védekezett, hogy azokat a tableteket, amelyeket a roma önkormányzat átvett, „nem helyezte üzembe” a cég. A különös magyarázkodással viszont végül nem ért célt az Országos Roma Önkormányzat.

Minárovits János tételesen cáfolta a roma szervezet állításait a bíróság előtt. A stratégiai igazgató dokumentumokkal igazolta, hogy az ORÖ összesen kétezer táblagépet vett át tőlük, további kétezer-háromszázat pedig a posta szállított ki a megadott címekre, vagyis a hátrányos helyzetű diákoknak. Mint mondta, ezenkívül körülbelül kétszáz tablet maradt az Albacompnál. Tehát nem igaz, amit a roma szervezet állított, és az eszközök sorsa igenis nyomon követhető.

A tabletügy érdekessége, hogy a cigány szervezet 2015 nyarán ünnepélyes tanszerátadásra hívott hátrányos helyzetű gyerekeket egy pécsi szakközépiskolába. Az RTL Klub akkori beszámolója alapján a tollak és füzetek mellé egy táblagépet is ígértek a tanulóknak. Az egyik szülő a csatornának akkor elmondta: a gyerekekkel aláírattak egy papírt, hogy átvették a tabletet, de azt mondták, majd csak később kapják meg azokat. Végül fél évvel később valóban kiosztották a készülékeket a hátrányos helyzetű diákok között.

Az Országos Roma Önkormányzat tartozásai egyébként egészen a közelmúltig meghaladták a kétmilliárd forintot. A roma önkormányzat többek közt minisztériumoknak, cégeknek és ügyvédi irodáknak is adósa. Tavaly karácsonykor viszont a kormányzat úgy döntött, megmenti a szervezetet a csődtől, és egymilliárd-háromszázmillió forintot átvállalt a tartozásokból „speciális támogatás” címén. Ebből a Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevével fémjelzett Híd a munka világába program szabálytalanul elköltött pénzeinek nagyobb részét írta le a humántárca. Jelenleg körülbelül nyolcszázmillió forintos adóssága van a Országos Roma Önkormányzatnak. Nem mellékes, hogy a szervezetnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Központi Nyomozó Főügyészség és a rendőrség is több ügyben folytat nyomozást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.