Juhász lemondott belvárosi képviselői tisztségéről

Hangos megmozdulást szervez Áder beiktatására az Együtt.

MN
2017. 04. 29. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemondott a belvárosi képviselői tisztségéről Juhász Péter, a jövőben kizárólag a pártelnöki teendőire akar koncentrálni, ezért adja át a képviselői helyét az V. kerületben – mondta el az Együtt elnöke az Indexnek.

Juhász már korábban is utalt arra, hogy gondolkozik a belvárosi lemondásán. Mivel a baloldali listáról jutott be, nem kell időközi választást rendezni, utódja az Együtt helyi politikusa, Nádas Ágnes lesz – teszik hozzá.

Juhász szerint a belvárosi ingatlanügyekről „nem lehet több bőrt lehúzni”. Azt mondta, hogy a korrupció feltárásához nem a képviselői tisztsége révén jutott, „az ügyekre eddig is a lakók hívták fel a figyelmemet, és ez ezután is változatlan, mindenki számára elérhető a személyes telefonszámom”.

Hozzátette, „már megmutattam, hogy működik ez a korrupt fideszes rendszer, ma az a feladatom, hogy mindenütt az országban megmutassam, ezzel erősítsem az Együttet, és hogy új alternatívát kínáljak a választóknak”. Juhász azt ígérte, hogy Orbán fütyülését is folytatni fogják.

A párt Áder János ellen is szervez egy hangos megmozdulást: Juhász Péter Facebook-oldalán közölte, hogy a párt Áder János elnöki beiktatása alatt, május 8-án a Kossuth téren hangos üzenetekkel fog tiltakozni.

„A te hangodtól is zeng majd az Országház, ha felveszel egy rövid, egy-két perces üzenetet, és elküldöd nekünk” – írták, hozzátéve: ott leszünk az eskütételkor, és hangszórón keresztül eljuttatjuk neki üzeneteinket.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.