Kétmilliárdba kerül Kövér László új otthona

Nem kell sokat gyalogolnia a házelnöknek, hogy luxusrezidenciájáról eljusson majd a Parlamenthez.

MN
2017. 04. 05. 9:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Balassi Bálint utcában, nem messze a Parlamenttől találtak új otthont Kövér Lászlónak: a házelnök egy patinás épület legfelső szintjére költözhet családjával, az ingatlant pedig 2,3 milliárd forintból alakítják úgy át, hogy megfeleljen Kövér igényeinek.

A rezidenciában a Bors értesülései  szerint négy hálószoba, dolgozószoba, díszterem és könyvtár is lesz, ami éles váltás Kövér László eddigi, átlagosnak is mondható életkörülményeihez képest. A fideszes politikus 2014-es vagyonnyilatkozata szerint Szigetszentmiklóson egy 143 négyzetméteres családi házat birtokol közösen feleségével – három gyerekük már nagykorú, így ez nem lesz szempont a Kövér család költöztetésekor.

A bulvárlap az MSZP-s Mesterházy Attilától úgy tudja, a Balassi Bálint utcai ház beruházásban érintett kilenc lakójától 640 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták fel a lakásokat, és eddig már 385 millió forintot költöttek a házelnöki rezidenciára.

A kivitelező a Magyar Építő Zrt. – a cég egyébként Szíjj Lászlóhoz köthető, aki üzlettársa Mészáros Lőrincnek, Orbán Viktor jó barátjának is.

Wachsler Tamás, a Kossuth tér megújítását célzó program vezetője a múlt héten a HVG-nek elmondta, hogy a házelnöki rezidenciának otthont adó épület visszanyeri az Országházra hajazó díszeit, amelyek a világháborúban pusztultak el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.