Kötelező a dzsúdzsucu a TEK dolgozóinak

Évente kétszer vizsgázniuk is kell.

MTI
2017. 04. 12. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajdu János elmondta: 2010-ben az volt az alapfilozófiájuk, hogy két fontos vonalat vegyenek fel, a japán dzsúdzsucut és a K1 szabályrendszerű full contact küzdelmet. Ebből alakították ki az úgynevezett TEK-fightot, amelyben speciális rendőri intézkedési technikát is ötvöznek a közelharccal. A Terrorelhárítási Központ főigazgatója elmondta: különösen a kóros elmeállapotú embereknél fordul elő, hogy mentődolgozót bántalmaznak, akár műveleti egységet is megtámadnak. A TEK munkatársai a legtöbbször igyekeznek elkerülni a fegyverhasználatot, ilyenkor szükség van a közelharcra – fejtette ki.

A szervezet főigazgatóját annak kapcsán kérdezték, hogy a pénteki budapesti Bellator küzdősportsorozat rendezvényének díszvendége, Royce Gracie edzést tartott a TEK dolgozóinak. Royce Gracie az M1-en elmondta, néhány új mozdulatot mutatott be, azt is ismertetve, hogyan kell gondolkozni harc előtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.