Kövér örökre kitiltotta a Párbeszéd szóvivőjét a parlamentből

Tordai Bence még Szabó Tímea vendégeként sem léphet be az épületbe.

MN
2017. 04. 14. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Örökre” kitiltotta Tordai Bencét a parlamentből Kövér László házelnök, miután a Párbeszéd szóvivője „Putyin-csicska”,„Hazaáruló” feliratokkal plakátolta ki Orbán Viktor parlamenti dolgozószobájának ajtaját. Ez immár a harmadik eset, hogy Tordai belépési engedélyét megvonta a házelnök, de most úgy tűnik, végérvényesen – írta Facebook-oldalán Tordai.

Kövér a szóvivő kitiltásáról hivatalos levélben értesítette Szabó Tímeát, aki a Párbeszéd társelnökeként korábban bevihette Tordait az épületbe. A házelnök most Szabó minden vendégétől – így a szóvivőtől is – megvonta a belépés jogát, vagyis a választók döntéséből az Országgyűlésbe jutott párt nem hívhat meg például szakértőket a bizottsági ülésekre.

Tordai azt írta a Facebookon, hogy Kövér László ezzel a kollektív bűnösség elvét követi. „Persze, Bajusz, csak így tovább, előre a putyini úton! De abban biztos lehetsz: elégtételt veszünk!” – írta.

Kövér a héten az MSZP-t is megbüntette. A házelnök súlyosbító körülményként értékelte , hogy a párt parlamenti tiltakozó akciójában lejánosozta Áder Jánost. A szocialisták ugyanis a „Ne írd alá, János!” feliratot mutatták fel, miközben Kunhalmi Ágnes a CEU ellehetetlenítését célzó törvényről beszélt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.