L. Simon szelfizett, Balog „karatézott” Jackie Channel

A színész a kínai filmfesztiválra érkezett, furcsa magyar politikusokkal találkozott.

Földi Bence
2017. 04. 23. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A világhírű Oscar-díjas színész, harcművész Jackie Chan díszvendégségével megkezdődött a kínai filmfesztivál vasárnap a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a filmsztár találkozott Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével.

Nem is akárhogy találkoztak a felek: a büszke tárcavezető által Facebookon közölt videóból kiderül, hogy Balog kicsit sem közhelyesen karatézó pózba vágta magát, hogy így fényképezzék le a megnyitóra jött fotósok.

Balog amúgy köszöntőjében egyebek mellett azt mondta az MTI szerint, hogy „van egy közös nyelvünk, kínaiaknak és magyaroknak, kínaiaknak és európaiaknak, és ez a közös nyelv nem más, mint a kultúra nyelve, amelyet szeretnénk egyre gyakrabban és egyre nagyobb erővel beszélni”. Beszélt arról is, hogy szeretné, ha kínai kulturális intézet nyílna Budapesten.

Jackie Chan a Kung Fu Yoga című filmjének díszbemutatója előtt elmondta, hogy a kínai-indiai koprodukcióban készült alkotásban ötvöződik a kínai és az indiai kultúra, a kungfu és a jóga, a történet pedig valós, megtörtént eseményt dolgoz fel. A kínai filmfesztivál keretében az érdeklődők április 29-éig négy kínai kortárs sikerfilmet láthatnak az Urániában.

Az eseményt megelőzően L. Simon László országgyűlési képviselő olyan szelfit posztolt a Facebookra, amelyen Jackie Channel pózol:

Legalább ő nem karatézott. Bár a kamerába sem nézett bele.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.