Leváltották az MCF éléről az ORÖ elnökét

A tagság szerint Balogh János sorozatos törvénysértéseket követett el.

MN
2017. 04. 02. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leváltották a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnökét, Balogh Jánost, aki az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki tisztét is ellátja – írja a Romnet. Jogerős bírósági döntés rendelte el a közgyűlés összehívását, mert a tagság szerint az elnök sorozatos törvénysértéseket követett el, és nem tett eleget a jogerős törvényszéki határozatnak.

Mint írják, az MCF döntött arról, hogy a következő testületi ülésig Kiss Jánosné és Rafael Gyula mint elnökhelyettesek közösen irányítják a szervezetet, és a Balogh János mulasztásaival elkövetett törvénysértéseket orvosolva elkészítik a szervezet éves beszámolóit, s előkészítik a tisztújító közgyűlés megtartását.

Az MCF elnökhelyettese a közgyűlési döntés után a Romnetnek azt mondta, helyre kell állítani a szervezet elveszített presztízsét, vissza kell adni az MCF becsületét, hogy a hazai cigányságnak ismét valós érdekképviselete lehessen. Az ORÖ-ben is mandátummal rendelkező roma politikus szerint Balogh János célja ugyanis nem más, mint tönkretenni az ország második legerősebb roma szervezetét, feláldozni a hazai cigányságot és a nemzetiségi önkormányzati rendszert, hogy továbbra is Farkas Flórián érdekeit szolgálja – jelentette ki. Rafael Gyula emlékeztetett, Balogh János ORÖ-elnökké választását megelőzően többször egyeztetett Farkas Flóriánnal, s felajánlotta, hogy az MCF kész közös listát állítani a Lungo Drommal, és ehhez a Roma Polgárjogi Mozgalom is társulna.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.