Május 27-én választ miniszterelnök-jelöltet az MSZP

A párt elnöke közölte: Botka László vállalta a jelöltséget.

MN
2017. 04. 24. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP május 27-ei kongresszusa megválasztja a párt miniszterelnök-jelöltjét – írja az MTI. A beszámoló szerint Molnár Gyula az országos elnökség ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, a kongresszus elfogad egy dokumentumot is, amely ajánlat lesz a magyar társadalomnak. A dokumentum ajánlatot és nem diktátumot tartalmaz majd – jegyezte meg.

Botka László szegedi polgármester vállalta a jelöltséget – közölte a pártelnök.

Hozzátette: a miniszterelnök-jelölt megválasztásával egy időben lehetőséget kap arra, hogy elmondja véleményét a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltről és a listáról.

Molnár Gyula közölte, az elmúlt egy hónapban tartott utcafórumokon kiderült, az MSZP Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! szlogenű programja utat talált az emberekhez. A program iránt nemcsak a baloldali, hanem a fideszes és jobbikos választók is érdeklődnek – tett hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.