Megsértették a katolikusokat – ítélet egy tavalyi performansz ügyében

A szentáldozást mímelve „abortusztablettát” osztogató tüntetők ügyében hozott ítéletet a bíróság.

MN
2017. 04. 14. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Ítélőtábla Frivaldszky Gáspár, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese, Lábady Tamás volt alkotmánybíró és Zarka Rozina Borbála életvédő aktivista által indított perben hozott jogerős ítéletében kimondta, hogy 2016. április 10-én a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége előtt szervezett tüntetésen a résztvevők súlyosan sértő és kifejezésmódjában indokolatlanul bántó magatartásukkal nagy nyilvánosság előtt megsértették a katolikus vallási közösséget, és ennek folytán a közösség tagjainak emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát – írja a kedden hozott ítéletről a Magyar Kurír katolikus hírportál.

A kérdéses, „A vállfa nem sebészeti eszköz” címmel meghirdetett tavalyi tüntetésen pár százan jelentek meg. A felvonulók püspöki jelmezt öltöttek és szentáldozást imitáltak egy abortusztabletta feliratú zacskóból osztogatott cukorkával.

Az eset ízléstelensége nyomán először az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, majd a Magyar Idők munkatársa, magánszemélyként tett rendőrségi feljelentést. A rendőrség a beadványt elutasította, mivel szerintük nem történt bűncselekmény, sem szabálysértés – idézte fel a történteket csütörtöki híradásában a Magyar Idők online kiadása.

A feljelentéssel párhuzamosan a CitizenGO nonprofit szervezet petíciót indított a tüntetés mikéntje ellen tiltakozva. Ennek nyomán Frivaldszky Gáspár, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese, Lábady Tamás volt alkotmánybíró és Zarka Rozina Borbála abortuszellenes életvédő bíróság elé vitte az ügyet. Ennek a pernek született kedden jogerős ítélete.

Az alpereseknek 600 ezer forint sérelmi díjat kell fizetniük, bocsánatkérésre és a további jogsértések elkerülésére kötelezték őket. A törvénymódosítást, amely ellen tiltakoztak, azóta már egyébként visszavonta a lengyel kormány.

Az ügyben megkerestük a CitizenGO egyik munkatársát, Zaymus Esztert, aki kérdésünkre elmondta, hogy az egy éve elindított petíció arra kérte a Lengyel Nagykövetség előtti, általuk vallásgyalázónak tartott akció résztvevőit, hogy kérjenek bocsánatot a megsértett keresztény emberektől.

– Bocsánatkérés sajnos nem érkezett – mondta el kérdésünkre Zaymus Eszter, aki szerint ezért döntöttek úgy a későbbi felperesek, hogy jogi útra terelik az ügyet. 

Zaymus Eszter a Magyar Nemzet online-nak nyilatkozva örömét fejezte ki a bíróság döntése miatt. Az ítélet szerinte annak jelzése, hogy nem lehet következmények nélkül meggyalázni a katolikus hitet ma Magyarországon. 

A performansz egyik résztvevője, az ügy egyik alperese, Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke volt, akinek véleménycikkei korábban több ízben megjelentek a Magyar Nemzet Vita & Vélemény oldalán is. Szerkesztőségünk természetesen őt is szerette volna megszólaltatni a bírósági ítélettel kapcsolatban, de Antoni Ritát a csütörtöki nap során nem tudtuk elérni telefonon. Késő este viszont Facebook-oldalára ezt a közleményt helyezte el:

A sajtóban megjelent, ellenem egy tavalyi tüntetésen való részvételem miatt hozott elmarasztaló ítéletről annyi mondanivalóm van, hogy a tárgyalás az én jelenlétem és előzetes értesítésem nélkül zajlott le, így az ítélet a fejem fölött született, arról én is csak a sajtóból értesültem. Annak kiderítése, hogy ez pontosan miért történhetett meg így, folyamatban van. A szóban forgó tüntetéssel kapcsolatban azonban eddig sem vállaltam médiaszereplést és valószínűleg (ha csak nem derül ki valami nagyon érdekes arról, hogy a másodfokú tárgyalás miért a távollétemben zajlott) ezután sem fogok. Ennek az az oka, hogy az inkriminált performansznak ötletgazdája nem, csak spontán résztvevője voltam, így azt nem tekintem a saját munkásságom részének. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.