Pápai Joci negyedmillióért énekelt a március 15-i állami ünnepségen

Százezer forint a Nemzeti dal elszavalásáért – nyilvános az ünnepi elszámolás.

Lőrincz Tamás
2017. 04. 28. 5:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 15 millió forintot költött a kormány a március 15-i állami ünnepség megrendezésére – derült ki a Honvédelmi Minisztérium honlapján megjelent összesítő táblázatból. Az egyéni fellépők általában 250 ezer forintos bért kaptak a produkciójukért, így ekkora összeget számlázott például Majorosi Marianna és Csizmadia Anna népdalénekes, valamint Pápai József (Pápai Joci) is ennyiért énekelte el a Csillagok, csillagok című népdalt. Rácz József színművész a Nemzeti dal elszavalásáért ennél kevesebbet, 100 ezer forintot kapott.

Az együtteseknek több pénz járt: a Magyar Dudazenekar például 400 ezer, a Magyar Táncművészeti Egyetem művészei 650 ezer, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 700 ezer, a Honvéd Együttes énekesei 900 ezer forintot, míg Szalonna és Bandája 500 ezret kapott. Jelentősebb összeg járt a Tradíció Folk Kft.-nek: a cégnek 900 ezer forintot fizettek, amiért Kovács Norbert betanította a táncosoknak a koreográfiát. Zenei szerkesztésért Both Miklós, valamint ifj. Csoóri Sándor 600 ezer forintot kapott.

Az ünnepség egyik központja a Nemzeti Múzeum kertjében volt, itt mondta el ünnepi beszédét Orbán Viktor kormányfő, valamint Tarlós István főpolgármester. Előzőleg a kertet rendbe rakta a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. (Főkert), amiért 428 ezer forintot számláztak ki. A rendezvények után a különböző helyszíneken a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) végezte a takarítást 828 ezer forintért.

Több mint 960 ezer járt koordinációs feladatok lebonyolításáért a Rendezvényguru Szolgáltató Kft.-nek, de csaknem egymillió forint járt a PR Creative Filmszerviz Kft.-nek is „forgalomtechnikai eszközök biztosításáért”. Hasonló nagyságú összeget, 950 ezer forintot kapott a Magyar Huszár- és Katonaihagyomány-őrző Szövetség az ünnepi meneten való részvételükért, valamint a huszártábor lebonyolításáért. Játékelőadások lebonyolításért 760 ezer forintot kapott a Paszulyvirág Művészeti és Szolgáltató Kft., valamint a Babinda Szolgáltató Bt.

A március 15-i ünnepség egy részét a Várkert bazárban tartották, ott az egész napos, ingyenesen látogatható programok lebonyolításáért 236 ezer forintot fizettek a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-nek. Ingyenesen vehettek részt az érdeklődők a Magyarság Házába szervezett családi programokon, valamint a Magyar Nemzeti Levéltárban megrendezett eseményeken is, ezekért egységesen 275 ezer forintot fizetett az állam.

Igen olcsón jutottak mobil vécéhez a szervezők; a Kálvin téri és a budai Várban felállított illemhelyért egységesen 10 ezer forintot fizettek. A parkolást a Pollack Mihály téri mélygarázsban biztosították a résztvevőknek, ez összesen csaknem 20 ezer forintba került.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.