Strasbourghoz fordul Kövér döntése miatt Szabó Tímea

A Párbeszéd társelnöke szerint a házelnök ellehetetleníti képviselői munkáját.

MN
2017. 04. 26. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul Szabó Tímea, amiért Kövér László önkényesen megvonta az összes parlamenti beléptetési jogát – jelentette be Facebook-oldalán a Párbeszéd társelnöke. Hozzátette: ezzel a döntéssel a házelnök gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy legjobb tudása szerint végezze képviselői munkáját.

Mi is beszámoltunk arról , hogy „örökre” kitiltotta Tordai Bencét a parlamentből Kövér László, miután a Párbeszéd szóvivője „Putyin-csicska”,„Hazaáruló” feliratokkal plakátolta ki Orbán Viktor parlamenti dolgozószobájának ajtaját. Ez immár a harmadik eset, hogy Tordai belépési engedélyét megvonta a házelnök, de most úgy tűnik, végérvényesen. A házelnök a szóvivő kitiltásáról hivatalos levélben értesítette Szabó Tímeát, aki a Párbeszéd társelnökeként korábban bevihette Tordait az épületbe. A házelnök most Szabó minden vendégétől – így a szóvivőtől is – megvonta a belépés jogát, vagyis a választók döntéséből az Országgyűlésbe jutott párt nem hívhat meg például szakértőket a bizottsági ülésekre.

„Emlékeztetném házmester urat, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz jogunk van, ő ezt barbár diktatórikus módszerekkel nem vonhatja meg tőlünk, és pláne nem korlátozhat ilyen aránytalan módon a munkavégzésemben! Én a választóktól, és nem Kövér Lászlótól kaptam a mandátumomat! Meg lehet sértődni az igazságon, miszerint Orbán Viktor és kormánya nívótlan Putyin-alattvalóvá váltak, de akkor levezetésképpen inkább fusson 4 Parlament-kört, attól megnyugszik” – fogalmazott most Szabó Tímea, és leszögezte: „találkozunk Strasbourgban, Házelnök úr!”

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.