Százmilliót ad plakátokra a Fidesz

Májusban indul a Fidelitas Jobbik- és MSZP-ellenes óriásplakát-kampánya.

Katona Mariann
2017. 04. 28. 20:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százmillió forintba kerül nagyságrendileg a Fidelitas májusban elinduló, Jobbik- és MSZP-ellenes óriásplakát-kampánya, a pénzt pedig a kormánypárt, vagyis a Fidesz adja. Böröcz László, az ifjúsági szervezet elnöke az ATV pénteki műsorában azt mondta, hogy a tervüket a Fidesz elnökségével megosztották, ők jónak találták, és támogatták is.

Az akció egyértelmű válasznak tűnik a Jobbik által elindított, Orbán Viktort, Habony Árpádot vagy éppen Rogán Antalt ábrázoló, „ők lopnak” feliratú plakátokra. A Fidelitas által kétezer helyre tervezett hirdetések képein az látszik majd, ahogy Soros György Botka Lászlót, Simicska Lajos pedig Vona Gábort marionettbábuként rángatja. Böröcz szerint a céljuk, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, kik ezek a milliárdosok, és hogyan irányítják a politikusokat. A Jobbik plakátjain szereplő Mészáros Lőrinc mint kormányközeli milliárdos a Fidelitas vezetője szerint más kérdés, szerinte „az egy dolog”, hogy egy-egy gazdag magyar üzletember éppen kivel van jóban.

Az ellenzéki párt hirdetéseit egyébként számos helyen megrongálták, például „Simicska csicskái” feliratot ragasztottak rá. Bár volt, ahol ezt éppen Orbán Viktor képe alá tették ki. A Jobbik közölte, hogy a „Fidesz ellenplakátjait” békén hagyják, az „alantas eszközöket meghagyják a bolsevik módszerekkel dolgozó” kormánypártnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.