Szeméttel teli zsákokkal tömték ki a Hungária körúti kebabost

Várnai László zuglói politikus szerint a helyi kebabos közterületen tárolja a hulladékát. Elege lett.

Lőrincz Tamás
2017. 04. 21. 13:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ha a Hungária körúti kebabosnál vége van a műszaknak, akkor az aznap összegyűlt 6-8 zsáknyi szemetet áthordják a szemközti Báthory park mellé – állította Várnai László, a CivilZugló Egyesület önkormányzati képviselője, aki szerint az étterem dolgozói hosszú hetek-hónapok óta rakják le illegálisan a hulladékot. A Zugló vasútállomásnál, a Hungária körút–Thököly út kereszteződésénél lévő park melletti vasúti töltésnél – hivatalosan a MÁV területén – emiatt már több száz köbméternyi szemét gyűlt össze, az ott található garázsok mögött pedig hosszan sorakoznak a zsákok.

 

A helyi politikus megelégelte a hatóságok tehetetlenségét, ezért mintegy féltucat társával összeszedett néhány zsáknyi szemetet és visszavitte a kebabosnak. Az üzletvezetőt nem találták ott, csak az alkalmazottakat, így a zsákokat nekik adták át, pontosabban behordták az üzletbe.

– Több hónapja folyik már ez a mizéria, a környéken lakók rendszeresen panaszkodnak a sok szemét miatt. A kerületben elszaporodtak a patkányok is, ez emiatt van – fogalmazott Várnai László. Megpróbálta hivatalos úton kikényszeríteni a szemét elszállítását, a rendőrségen is tett feljelentést, de a hatóságok – állítása szerint – tétlenek maradtak. A vasúti töltés melletti szemétkupacban jelentős mennyiségű joghurtos-, olajbogyós és tejesdoboz, valamint pizzástálcák, illetve rengeteg, a kebabos által kiállított blokk volt. Várnai László szerint éppen ez bizonyítja igazát, miszerint valóban az étteremből viszik át a szemetet. Egy, a környéken lakó idősebb hölgy azt állította, több alkalommal is látta, amikor az étterem dolgozói éjszaka odahordták a szemetet. Az asszony nevének feltüntetésével azonban nem akart nyilatkozni, miután minden nap elmegy az étterem előtt.

 

Várnai László korábban közvetlenül az étteremnek is jelezte a problémát, ott azonban azt állították, hogy az összegyűlt szemét nem az övék, az étterem ugyanis rendesen fizet a hulladékszállításért. – Kértem, hogy mutassanak egy erről szóló számlát, de nem tudtak. A hatóságok akár naponta is kiszabhatnának 50-100 ezer forintos büntetést illegális hulladéklerakásért, mégsem történt semmi. Az már csak hab a tortán, hogy az étterem nem fizeti rendesen a közterület-használati díjat sem, így illegálisan működik – fogalmazott a politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.