Tuzson szerint egyenesen Európa-párti a nemzeti konzultáció

Úgy véli, „minimum megtévesztőek” az Európai Bizottság állításai.

MTI
2017. 04. 29. 13:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tuzson Bence a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Magyarország „soha nem látott nyomás alatt van”, így soha nem volt aktuálisabb, hogy a magyar emberek kiálljanak Magyarország érdekében. Szerinte ennek a legjobb eszköze a nemzeti konzultációs kérdőív kitöltése és visszaküldése. „Egy ország politikája csak akkor lehet sikeres, ha amögött ott állnak az emberek” – fogalmazott az államtitkár.

A nemzeti konzultáció legfontosabb kérdése a bevándorláspolitikáról szól, Brüsszel ugyanis arra kívánja kényszeríteni Magyarországot, hogy „illegális migránsokat engedjen be” – fejtette ki, hozzátéve, ezt jelentené ugyanis, ha a mostani, a határon lefolytatott eljárásokat ismét felváltanák az unió területén végzett eljárások. „Ezt semmiképpen sem szeretnénk” – tette hozzá.

Tuzson Bence másodikként az energiaunió kérdését, vagyis a rezsicsökkentés eredményeinek megvédését említette. Kiemelte, Brüsszel a szabad versenyre, vagyis az energetikai vállalatokra hagyná az ármegállapítás jogát, a magyar kormány szerint azonban az a jó megoldás, ha létezik egy plafon az energiaárak megfékezésére. „Ha Brüsszel versenyt hoz létre ezen a területen, az nem fogja szolgálni az emberek érdekét, ezt a plafont az energiaárak át fogják törni” – fogalmazott.

A magyar kormány ragaszkodik továbbá ahhoz is, hogy Magyarországon átláthatóak legyenek a „különböző fizetett aktivista csoportok”, vagyis a tevékenységük minden magyar ember előtt világos legyen és be kelljen számolniuk a bizonyos összeg feletti külföldi támogatásokról – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

„Minden magyar embernek joga van tudni azt, hogy milyen aktivista csoportok, milyen fizetett ügynökszervezetek, kinek az érdekében tevékenykednek” – mondta, hozzátéve, senki nem kívánja korlátozni ezen szervezetek magyarországi működését.

Tuzson Bence alapvető fontosságúnak nevezte azt is, hogy Magyarországnak joga maradjon saját politikát folytatnia a munkahelyteremtésben. Ez ugyanis ma nagy eredménye Magyarországnak, mivel a munkanélküliség 4,5 százalék körül van, miközben a bérek is komolyan növekednek – húzta alá, megjegyezve, „Brüsszel ezen a területen is támadásokat indított”, például a közmunka ellen.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár végül a nemzeti konzultáció adópolitikára vonatkozó kérdését is fontosnak nevezte, szerinte ugyanis amennyiben az ország azt nem lenne képes maga meghatározni, akkor „gazdaságpolitikailag is zárt pályára” kerülne. „Magyarország az adócsökkentések politikáját választotta” – hangsúlyozta Tuzson Bence, aki szerint amennyiben Brüsszel megtámadja a magyar adópolitikát, ahogy azt korábban tette például a fordított áfa esetében, akkor végül az adóemelés politikájára kényszerítheti Magyarországot. „Mi a továbbiakban is az adócsökkentés politikáját szeretnénk folytatni” – nyomatékosította az államtitkár.

Tuzson Bence mindezekre hivatkozva mindenkit arra kért, hogy küldje vissza a nemzeti konzultációra adott válaszait, egyúttal kérdésre válaszolva megjegyezte, hamarosan eléri a 600 ezret a már visszaküldött kérdőívek száma.

További kérdésekre válaszolva szólt arról is, „minimum megtévesztőek” az Európai Bizottság állításai a konzultáció kérdéseiről, ezért a kormány részletes választ ad majd az uniós testület erről szóló levelére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.