Ujhelyi közölte: nem akartak bankpánikot keltve kormányt buktatni

A szocialista EP-képviselő nekiment Matolcsynak, az Európai Bizottságra hivatkozva magyarázta a 2014-es ügyet.

MTI
2017. 04. 19. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ujhelyi írásbeli kérdésére válaszolva Moscovici arról számolt be, hogy a bizottság „nem tapasztalta a magyar pénzügyi stabilitás komoly megingását az említett időszakban”, valamint leszögezte, „olyan megbízható helyi források, mint például a Magyar Nemzeti Bank sem számoltak be az idézett esetekről, amelyek veszélyeztették volna a magyar pénzügyi stabilitást”.

A szocialista EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, „Matolcsy György végérvényesen nevetség tárgyává vált, ámokfutásával pedig sajnálatos módon már az egykor nagy súlyú intézmény hitelességét is lerombolta. Orbán Viktor »jobbkeze« tökéletes mintája az illiberális fideszes rezsimnek. Ezért mielőbb távoznia kell!”

Az MSZP alelnöke hangsúlyozta, Matolcsynak nem sikerült bizonyítani azon állításait, amelyek szerint egy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről „kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységet” folytattak 2014 őszén, „egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján” fel akarták használni a Magyar Nemzeti Bankot, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon, és megbuktassák a kormányt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.