Újra a csőd szélén állhat az ORÖ

Rendkívüli elnökségi ülést hívott össze szerdán Balogh János.

MN
2017. 04. 27. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívüli elnökségi ülést hívott össze szerdán Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke, hogy áttekintsék, ellehetetlenül-e az önkormányzat működése, ha az Albacomp inkasszálja az ORÖ számláján azt az összesen majdnem 80 millió forintot, amelyet két éve hiába követel a szervezeten – tudta meg a Hvg.hu.

A székesfehérvári számítástechnikai cégtől még 2015-ben rendelt az ORÖ 4500 táblagépet, amelyet az Út a szakmaválasztáshoz című programban részt vevő diákok között osztott ki, az eszközöket azonban azóta sem fizette ki idézik fel. A Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtökön jogerősen is megalapozottnak nevezte a számítástechnikai cég követelését, ami azt jelenti, hogy a döntés jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül a cégnek joga van azt az ORÖ-n behajtani.

Azonban a szervezet számláján jelenleg nincsen ennyi pénz, sőt, egy közelmúltban beváltott 24 milliós inkasszó miatt az is kérdéses, hogy tud-e majd a következő hónapra is illetményt fizetni a képviselőknek. Az ORÖ számlájára legközelebb két hónap múlva érkezik a 3. negyedévi állami normatíva, nagyjából 90 millió forint. Ennek 90 százalékát ugyanakkor le is foglalhatja rögtön az Albacomp, amivel lényegében bedől, működésképtelenné válik a szervezet – teszi hozzá a lap.

A Hvg.hu úgy tudja, az ORÖ szerdai elnökségi ülésén felvetődött, hogy próbáljanak meg ismét részletfizetésről egyezkedni az Albacomppal, csakhogy a társaság erre már biztosan nem hajlandó. Minárovics János ügyvezető a lapnak azt mondta: két éve hiába futnak a pénzük után, elfogyott a türelmük, a jogerős ítélet birtokában az első adandó alkalommal leemelik a követelést – 67 millió 600 forintot és késedelmi kamatait – az ORÖ számlájáról.

Információik szerint a szerdai elnökségi ülésen az is felvetődött, hogy a visszaélések miatt felszámolt Híd a munkába program regionális irodáiként vásárolt négy vidéki ingatlan eladásából fedeznék a tartozást, ám ezt elvetették – egyrészt azért, mert az irodák összértéke sem teszi ki az Albacomp követelését, másrészt a többségében rossz állapotú ingatlanokat aligha lehetne egyhamar értékesíteni.

A Hvg.hu azt írja, az ORÖ-nek az Emmi és az Albacomp felé fennálló majdnem 400 milliós adósságon túlmenően is majdnem félmilliárd forintnyi tartozása van: ügyvédi irodáknak, őrző-védő cégeknek is tartozik, de számos kifizetetlen közüzemi számlája is van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.