Újra a közéletben a liliomtipró ex-KDNP-s

Bezárhatják az iskolát, ahol a diáklánnyal hírbe hozott, korábbi KDNP-s alpolgármester tanított.

MN
2017. 04. 08. 11:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszűnik az az iskola, amelynek egyik korábbi diákja a gyanú szerint közelebbi kapcsolatba került Körmend leköszönt ex-kereszténydemokrata alpolgármesterével, Szabó Ferenccel – írja az ATV.hu. A Körmendi Somogyi Béla Általános Iskola fenntartója, a Szombathelyi Tankerületi Központ azt tervezi, hogy a szóban forgó iskola 2017. szeptember elsejével beolvad az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskolába. Az összevonás mellett azzal érvelnek, hogy míg a Somogyiba egyre kevesebb gyereket iratnak be a szülők, addig az Olcsaiba egyre többet, s mivel a város ilyen tendenciák mellett nem tud három párhuzamosan működő általános iskolát fenntartani, az infrastruktúra hatékonyabb működtetése érdekében valamelyik intézményt be kell áldozni.

Az ATV úgy tudja, a szülők egy része Facebook-csoportot is indított az iskola megmentéséért, valamint egy fórumot is összehívtak, hogy kialakítsák közös véleményüket, amelyet aztán hivatalos levélben közölnek az iskola vezetésével és a fenntartóval.

Ismeretes, a Nyugat.hu írta meg, hogy Körmend kereszténydemokrata alpolgármesterének évek óta viszonya van egy 16 éves diáklánnyal, aki korábban a tanítványa volt abban az általános iskolában, ahol napközis tanárként dolgozik. Szabó Ferenc a magánéletében történt változásokra hivatkozva váratlanul lemondott az alpolgármesteri pozícióról, majd pár nappal később – mandátumát megtartva – kilépett a KDNP-ből is.

A botrány kirobbanása után a tanár megjelent még párszor az iskolában, de azóta, hogy az újságírók ellepték Körmendet, szabadságot vett ki, és „elmenekült a balatoni nyaralójába” – tudta meg az ATV.hu egyik kollégájától. Azóta már visszatért a városba, sőt, a legutóbbi, március végi képviselőtestületi ülésen meg is jelent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.