Valódi kérdéseket kaphat Áder a Trefortban

A Trefort gimnázium diákjai kérdezhetik az iskolájukban klímaórát tartó Áder Jánost a közéletről, így a lex CEU-ról is.

MN
2017. 04. 24. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Trefort Ágoston Gimnázium diákjai kérdezhetik az iskolájukban holnap klímaórát tartó Áder Jánost a közéletről, politikáról, így a lex CEU-ról is: Csapodi Zoltán, a gimnázium igazgatója az Atv.hu-nak elmondta, büszke 40 tanártársa tiltakozó nyilatkozatára, és holnap ő maga is elmondja majd az államfőnek, miért aggályos a lex CEU – számol be róla az Atv.hu.

A televízió kérdésére, megfordult-e a fejében, hogy lemondja az Áder János holnapi látogatását, hiszen nagyon nagy a politikai turbulencia a CEU és az államfő döntése, aláírása miatt is, Csapodi Zoltán nemmel válaszolt, hozzátéve: a 75 pedagógus közül negyvenen írták alá a lex CEU elfogadása elleni tiltakozó nyilatkozatot, és egy kollégája fogalmazta csak meg, hogy mondják le Áder János klímaóráját. Viszont neki épp ezt követően volt órája, melyen megkérdezte az osztályt, ki venne részt a köztársasági elnök óráján. „Az egész osztály jelentkezett, mindenki feltette a kezét” – mesélte el.

„Mi nem kiabálunk, nem táblákat emelgetünk”, egy elit iskola vagyunk, és azt hiszem, az a leghelyesebb, hogy fogadjuk a köztársasági elnököt, és lehetőséget biztosítunk a számára, hogy megtartsa az iskolánkban a klímaórát. Azonban én ragaszkodtam ahhoz – és ezt az elnöki hivatallal is tudattam –, hogy az elnök úr előadásának a végén a diákok ne csak szakmai kérdéseket tehessenek föl, hanem a közéletről és a politikáról is kérdezhessenek, így természetesen a lex CEU-ról is – árulta el.

Ahogy megérkezik az államfő, elviszik a földszinti folyosó jobb szárnyába, így válogatott diákokon túl mással nem is fog találkozni – így tudják a Trefortban Áder látogatásának előestéjén a Hvg.hu cikke szerint. Mint írják, sok ténnyel maguk az érintettek sincsenek tisztában. Annyit hirdettek ki az iskolában, hogy Áder János kedden 9.45 és 10.00 között érkezik meg a Trefort Ágoston Gyakorlóiskolához a nyolcadik kerületi Trefort utcába. Egyelőre nem tudni semmilyen tiltakozó akcióról a CEU-törvényt gond nélkül aláíró államfő érkezése apropóján, de azért ez egy sok száz fős iskolánál ki sem zárható.

Az iskola egy a fenntartható fejlődés témakörében zajlott pályázaton nyert, emiatt ígérkezett el hozzájuk az államfő még a CEU-botrány előtt. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.