Vona: Elmeorvosnak kellene vizsgálnia a mindenkori kormányfőt

Minden eddiginél szigorúbb átvilágítást írna elő a kormánynak a Jobbik, mentális állapotot is vizsgálnák.

Katona Mariann
2017. 04. 18. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy egészen új, úgynevezett „D” típusú átvilágítást írna elő a kormányfőnek és a kormánytagoknak a Jobbik, ha megszerzik a hatalmat – közölte a szokásos kormányzati vállalásai között Vona Gábor. A pártelnök szerint a cél, hogy az ország vezetőit semmilyen módon se lehessen zsarolni, vagy sarokba szorítani.

Ez az újfajta – mint Vona Gábor fogalmazott – minden eddiginél szigorúbb és komplexebb átvilágítás három pilléren állna. Egyrészt jelente egy nemzetbiztonsági átvilágítást, ami vizsgálná az érintetteknek a hazai vagy esetleges külföldi titkosszolgálatokkal való kapcsolatát csakúgy, mint a pénzügyi körökkel, érdekcsoportokkal való esetleges összefonódást. A második pillére az átvilágításnak a pénzügyi, vagyoni helyzetet mérné fel, ez vonatkozna a családtagokra és a „szűk környezetre” is, illetve, ha van ilyen, akkor a külföldi gazdasági tevékenységre. Ezt összekapcsolnák az évenkénti vagyonosodási vizsgálattal is.

A harmadik pillére a Vona Gábor által bejelentett átvilágításnak egy elmeorvosi vizsgálat lenne, ami a mentális, pszichés alkalmasságot vizsgálná. A Jobbik elnöke szerinte ugyanis fontos kérdés, hogy a kormánytagok képesek-e lelkileg ellátni egy ennyire fontos feladatot. Ráadásul mivel az ember mentális állapota változhat, a pártelnök véleménye szerint évente vagy kétévente ezt meg is kellene újítani.

Vona Gábor a terveik szükségességét azzal indokolta, hogy a magyar belpolitika kapcsolata a társadalommal vészesen megromlott, mert a politika elvesztette a hitelességét, azt az eredeti célját, hogy a közösséget szolgálja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.