Vona: Melyik politikus kap pénzt külföldről?

Törvényben szabályozná a Jobbik a politikusok és állami vezetők átláthatóságát.

Katona Mariann
2017. 04. 25. 12:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvényben szabályozná a Jobbik a politikusok és állami vezetők átláthatóságát; azt szeretnék, hogy az érintettek nyilatkozzanak arról, kapnak-e külföldről támogatást. Vona Gábor pártelnök a bejelentéssel egy időben közölte, hogy jövő hétre ötpárti egyeztetést is kezdeményeznek a témában.

A Jobbik elnöke tervük kapcsán kitért rá, hogy manapság a közbeszéd arról szól, kik és hogyan kapnak támogatást külföldről, a kormány például harcot folytat emiatt a civil szervezetek ellen. Ugyanakkor – mondta – ha a politika elvárja a civilektől a transzparenciát, és erről még törvényt is alkot, miért nem fogalmazza meg ezt az igényt saját magával szemben is. Vona Gábor javaslatuk céljaként így a tisztánlátás mellett azzal is érvelt, hogy így kiderülhetne, a kormány civilek elleni harca hiteles-e, vagy sem. „Ez eldöntheti, hogy a király meztelen-e, vagy van rajta némi ruha” – mondta.

Vona Gábort többen is kérdezték a jelenleg is zajló plakátkampányuk költségeiről, ám ezzel kapcsolatban mindenkit Szabó Gábor pátigazgatóhoz irányított.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.