A CEU-s oktatók papírjait is vizsgálná a kormány

Nem csak a CEU-t mint intézményt kezdte ki a kormány: ellenőriznék azt is, hogy az egyetemi oktatók jogszerűen tartózkodnak-e az országban.

MN
2017. 05. 04. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb nyomásgyakorló eszközt vethetnek be a Közép-európai Egyetemmel szemben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában olyan munkacsoport alakult, amely neve alapján a CEU-val való megegyezésen dolgozik, de többek között azt vizsgálnák, hogy az egyetem oktatói milyen foglalkoztatási jogviszonyban, munkavállalási és tartózkodási engedéllyel dolgoznak Magyarországon – írta meg a tárca levelére hivatkozva a Népszava.

A lap a tervezett vizsgálatok kapcsán megjegyzi, nem látszik, hogy bármilyen hatása lett volna a lex CEU-ügyben a Fidesz európai pártcsaládja, az Európai Néppárt hétvégi fellépésének, vagy a nemzetközi és hazai kritikának. Hiába vonták kérdőre saját uniós párttársai Orbán Viktort a CEU-ügy miatt is. A Der Spiegel szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egyenesen kiabált Orbánnal. Úgy tudni, hogy Orbán végül ígéretet tett, hogy teljesíti a Bizottság feltételeit, azaz változtat a lex CEU-n.

Ehhez képest a kormány itthon bekeményített : Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője világossá tette, hogy a lex CEU-t annak ellenére sem módosítaná utólag a Fidesz-frakció, ha az Európai Bizottság ezt kérné.

Palkovics László oktatási államtitkár pedig indulatos cikket írt egy kanadai jobboldali újságnak, melyben azzal vádolta meg a CEU rektorát, Michael Ignatieffet, hogy az „túszul ejtette az akadémiai szabadságot Magyarországon”, szerinte ráadásul a rektor „a saját érdekében médiaháborút indított az Orbán-kormány ellen”, továbbá, hogy a CEU nem hajlandó tárgyalni a kormánnyal.

Az egyetem mindezt cáfolta: a lex CEU hatályba lépése óta eltelt három hétben a kormánytól senki sem tárgyalt a CEU-val. Ignatieff pedig a BBC-nek már arról beszélt, hogy intézményük elhagyhatja Budapestet, és már hat ország jelentkezett a CEU befogadásáért.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.