A Jobbik nem akar a Fidesz korrupciótól bűzlő térfelén játszani

„A Jobbik és a jobbikos városvezetés tiszta, átlátható, becsületes munkát végez.”

MTI
2017. 05. 06. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Szilárd szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón sajtóhírekre hivatkozva elmondta, az ózdi városvezető és munkatársai egy hangfelvételen arról beszélnek, hogy miként tudnának megszabadulni az egyik indulótól a város ivóvízhálózatának fejlesztésére kiírt, több mint 400 millió forintos pályázaton.

Janiczak Dávid reagálásában az áll, a város önkormányzata a svájci hozzájárulású ivóvíz-rekonstrukciós munkára nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, amelynek során nagy tapasztalattal rendelkező budapesti közbeszerzési tanácsadó céget foglalkoztatott.

A döntéshozatali eljárás során a vonatkozó jogszabályok teljes körű betartása megtörtént, a közbeszerzési eljárás erős szakmai kontroll alatt állt, hiszen a döntéshozatalok előtt minden anyagot megküldtünk a Széchenyi Programirodához mint közreműködő szervezethez – tette hozzá.

Ezen túlmenően a közbeszerzési folyamat teljes átláthatósága érdekében a közbeszerzési eljárásban integritási megállapodást kötöttek, és a teljes projektnek szoros határidőt állapítottak meg: május 31-ig be kell fejezni azt.

„A Fidesz tudatosan akar a saját korrupcióban jártas pályájára húzni bennünket, mert azon a térfélen ő a nyerő, tekintettel nagy, mindent átfogó tapasztalatára” – írta a jobbikos polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.