A kikötőépítés már aprópénz a vizes vébé költségeihez képest

Csak 116,5 millió forintról van szó, de valamiért ezt is rendkívüli sürgősséggel kellett intézni.

Kovács Áron
2017. 05. 04. 12:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb, a budapesti vizes világbajnoksághoz kapcsolódó közbeszerzés bukkant fel az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A vb teljes, jelenleg már 130 milliárd forintra rúgó költségeihez képest a budai és pesti Duna-partokra szánt kikötők (szaknyelven: parti létesítmények) tervezése és kivitelezése már igazán apróság, hiszen csak 116,5 millió forintba kerül. A megrendelő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a kivitelező a dorogi székhelyű T-Komfort Kft., a szerződéskötés dátuma április 19. volt.

A beszerzés érdekessége az, hogy a szerződést úgynevezett hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban ítélték oda, amire állítólag „előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség” miatt van szükség. Ez azért érdekes, mert az indoklásban hivatkoznak egy kormányrendeletre, amelynek melléklete felsorolja az ingatlanokat, ahol megvalósul a Duna-parti ugrótorony és kapcsolódó beruházások. Egy tavaly június 17-i módosítással került be a jogszabályba a kompkikötők létesítése, vagyis legalább kilenc hónapja egyértelmű, hogy szükség lesz a kikötőkre.

Eközben a napi.hu felfedezte, hogy a főváros újabb nyolcszázmilliót költ el  a vizes vb kapcsán. A Közbeszerzési Értesítőben közzétett újabb projekt eredménye szerint a Varland Kft. és a Kobold 2003 Kft. nettó 813 millió forintért végez kertépítést és újítja fel a fogadóhelyeket a FINA kapcsán a Margitszigeten. Budapest Főváros Önkormányzata pedig ezzel együtt már több mint kétmilliárdot költ az úszó világbajnokságra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.