Beszámoló készült Áder ötéves munkájáról

Az országgyűlési képviselők könyv alakban kapják kézhez a beiktatási ünnepségen.

MTI
2017. 05. 08. 10:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő bevezetőjében kitér arra, hogy bő két évtizede megfogalmazott közös álmainkból és reményeinkből sok minden vár még beteljesülésre. Így elérkezett az idő – fogalmazott –, hogy közösen tegyünk föl néhány alapvető kérdést, például azt, mit kellene tennünk ahhoz, hogy sikeresebbé és jobbá tegyük saját és közös életünket. „Számomra az elmúlt időszak egyik legfontosabb tanulsága az, hogy akik tudásukkal, tehetségükkel, szorgalmukkal és tisztes helytállásukkal szolgálják saját környezetüket, családjuk és közösségük boldogulását, több figyelmet és megbecsülést érdemelnek” – vallja Áder János bevezető soraiban, amelyben arról is ír, néhány dolgot mindannyiunknak másképp kell csinálnunk. Érdemes volna több tisztelettel fordulni egymás iránt, el kell utasítanunk a kettős mércét, és a mindennapokban is kifejezésre kell juttatnunk, hogy megbecsüljük kinek-kinek a személyes vagy közösségben nyújtott teljesítményét – olvasható a dokumentumban.

A csaknem nyolcszáz oldalas képes kiadvány olyan fejezetek mentén foglalja össze az államfő ötéves munkáját összesen csaknem 460 pontba szedve, mint A teljesítmény megbecsülése, a Normativitás, a Tisztelet és lelki kiegyezés, az Új gesztusok, a Magyar érdekek képviselete, valamint a Környezeti fenntarthatóság.

A teljesítmény megbecsülése című témakörön belül az elnök feleleveníti első beszédét, amelyben mindenkit arra kért: tegyük közös életük központi kérdésévé a teljesítményt. Az államfő sportolók, köztük paralimpikonok, diákok, súlyos betegségből felépült gyermekek, kutatók, művészek, a gazdasági élet szereplői vagy akár falvak közösségének teljesítményét méltatja.

A kiadványból megismerhető Áder János törvényhozás feletti kontrollal kapcsolatos tevékenysége, s a Normativitás című fejezetben az államfő beszámol arról is, amikor parlamenti pártokkal egyeztetett a Rio+20 konferencián képviselendő magyar álláspontról.

A Tisztelet és lelki kiegyezés fejezetben a köztársasági elnök több beszédét is felidézi, egyebek közt a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján elmondott gondolatait, illetve a Wallenberg-emlékesten tartott szónoklatát. Megemlékezik elődeiről, Mádl Ferencről és Göncz Árpádról, és Magyarország egykori hőseiről éppúgy, mint Szentágothai János tudósról és Antall József egykori kormányfőről is. Áder János feleleveníti a Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki politikus, Ang Szán Szu Csí látogatását és a kommunista terror áldozata, Sándor István szalézi szerzetes boldoggá avatását, továbbá beszámol részvételéről is II. János Pál pápa vatikáni szentté avatási ünnepségén.

Új gesztusok címmel az államfő ismerteti nyilatkozatait, amelyeket egyebek között a nemzeti összetartozás napja alkalmából, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján tett, ezenkívül bemutatja a cigánysághoz címzett köszöntőjét is, amelyet a romák világnapja alkalmából írt, valamint ismerteti látogatásainak helyszíneit és alkalmait.

A Magyar érdek képviselete fejezetben olvashatunk a köztársasági elnök hivatalos külföldi látogatásairól, részvételéről a Rio+20 ENSZ-világkonferencián, valamint uniós fellépéséről „a kohézió barátainak” támogatásáért. Áder János beszámol találkozójáról az ENSZ főtitkárával, valamint a NATO vezetőjével is.

A Környezeti fenntarthatóságról szóló fejezetben szó esik a budapesti Víz-világtalálkozóról, a New York-i klímacsúcsról, a hazai víztisztítás innovációjáról.

A köztársasági elnökhöz az Országgyűléstől az öt év során 1030 jogszabály érkezett aláírásra, ezekből Áder János 998-at írt alá, 28-at visszaküldött a Háznak megfontolásra, 5-tel kapcsolatban az Alkotmánybíróságtól kért vizsgálatot. Az államfő több mint 665 ezer állampolgársági határozatot hozott, és több mint 3700 ügy elbírálása után 67 embernek adott kegyelmet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.